2024. december 15. vasárnap. 22:32
Novák Irén azt mondta, „amikor egy gyerek néptáncol és néptáncos közösségbe jár, akár a Bocskaiba, biztosak lehetünk abban, hogy a legjobb helyen, a legjobb közösségben van, mert ez olyan tartást, olyan értéket ad neki, amiből évtizedekig, felnőttkorában is táplálkozhat, és kamatoztathatja azt”.
Hozzátette: elismerés illeti azokat, akik gazdag kulturális örökségünket generációról generációra átörökítik és továbbadják a fiatalok számára, ahogyan teszi azt a hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes immár több mint hét évtizede.
Göröghné Bocskai Éva (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület), Hajdúböszörmény polgármestere szerint akik az együttes műsorát nézik, azok minőséget, életérzést kapnak, nemcsak mozdulatok sorát, hanem „szívüket, lelküket megérintő történeteket, meséket”.
Olyan értékeket közvetítenek, amelyek összekötnek a múlttal, emlékeket hívnak elő, hogy „tudjuk, kik vagyunk, hova tartozunk” – tette hozzá a városvezető a táncegyüttes műsorának kezdete előtt.
A művészeti csoport munkáját bemutató ismertető szerint a hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes 1952-ben alakult, az ország legrégebbi néptáncegyüttesei közé tartozik.
Kezdetben a környék táncanyagát dolgozták fel és vitték színpadra: hortobágyi pásztortáncokat, a mikepércsi csárdást, illetve ők maguk is gyűjtöttek táncokat a pródi pásztoroknál, valamint a böszörményi cigányoknál is. Az általuk gyűjtött anyagokból olyan koreográfiák születtek, mint A fonóban és az Este a Pródon.
Napjainkban az együttes repertoárja lefedi a teljes Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek népi kultúráját. Évről évre újabb és újabb táncanyagokkal ismerkednek meg az együttes táncosai, ezekből rendre önálló koreográfiák is születnek – olvasható az összegzésben.