A Kecskeméten élő Ferenczyéknek már három gyermekük volt, amikor Ida 1839-ben megszületett. Nővéreihez hasonlóan őt is iskolába küldték, hogy rendes hölgy váljon belőle, megtanult írni és olvasni, valamint a német nyelv alapjait is elsajátította. Nagyon szerette a könyveket. Még egy hivatásos író, Miticzky Ida figyelmét is felkeltette, és így húszéves kora körül megtanult hangosan olvasni.
Nagyjából ekkoriban kezdte el a magyar nyelvet tanulni a vele nagyjából egyidős Erzsébet osztrák császárné, aki elhatározta, hogy magyar hölgyekkel veszi körül magát. Mindig is szerette ezt az országot, és miután királynővé koronázták, szeretete csak tovább nőtt. Mivel úgy érezte, hogy az osztrák udvar szigorú konvenciói csapdába ejtették, amilyen gyakran csak tudott, a gödöllői palotába menekült, élvezte a lazább etikettet, és elnyerte a nép szeretetét. Sisi hamarosan rájött, hogy sokkal jobban szeretné, ha állandóan magyar hölgyek vennék körül, és azonnal kapott egy listát, amelyről választhatott. Az utolsó név ezen a listán Isa Ferenczy neve volt. Ez ugyanis rendkívül furcsa volt, mivel technikailag nem volt alkalmas a feladatra, vidéki nemesi státusza nem volt elfogadható a császári udvarban. Ráadásul Ida neve más kézírással került a listára, mint a többieké. És az összes név közül Erzsébet császárné az övét választotta.
A két nő 1864-ben találkozott, és azonnal szimpatikusak lettek egymásnak. Ida tudott a császárné szépségéről, de a császárné szellemessége és bája még jobban lenyűgözte. Erzsébetet lenyűgözte Ida őszintesége és nyitottsága, a hitelesség ritkaságszámba menő tulajdonság volt a magasabb nemességben. És bár magas, de nem elég magas származása miatt soha nem válhatott volna igazi udvarhölggyé, Erzsébet ragaszkodott hozzá, hogy maradjon, és hivatalos olvasójává tette.
Hamarosan szoros barátság alakult ki a két nő között, Ida mindig bejöhetett a szobáiba, és ő lett az egyetlen, akit Erzsébet a keresztnevén szólított. Bár az udvarban soha nem fogadták el teljesen, sőt nemzetisége miatt kerülték, Ida boldog volt. Annyira hűséges volt, hogy még a királynői csínytevésekben is részt vett. Egy álarcosbálon például segített Sisinek flörtölni egy vendéggel a névtelenség álcája alatt. Bár a szóban forgó úriember felismerte, Ida gondoskodott róla, hogy Erzsébet soha ne jöjjön rá, így a szigorú udvari etikett közepette is kiélvezhetett néhány gondtalan pillanatot.
Bár Ida soha nem élt vissza a pozíciójával, sokat segített a magyar–osztrák kapcsolatokban, számos fontos kapcsolat létrejöttét segítette elő, amivel kivívta a császár tiszteletét is. Sisi neki köszönhette, hogy megismerkedett gróf Andrássy Gyulával, aki életre szóló barátja és bizalmasa lett. A gyakori utazások Ida hazájába, amelyek közül sokszor Andrássy is elkísérte őket, hamarosan hosszabb utazásokká váltak szerte Európában.
A császárné szeretett utazni, és Ida mindig mellette volt. Elmentek megnézni a trójai ókori romokat, és Ida ott volt, amikor Sisi Görögországban egy kis horgonyt tetováltatott a vállára. Görögország volt a „lelke otthona”, ahogy Erzsébet nevezte, sok időt töltöttek Korfun, a kedvenc helyén a világon. Még egy palotát is építtetett ott, az Achilleiont, ahol sok időt töltött.
A hosszú utazások, amelyek gyakran hosszú gyaloglással jártak a zord terepen, végül azonban megviselte a császárné kísérőit, és 1890-ben Festetics Mária, aki nem olyan régóta állt Erzsébet szolgálatában, mint Ida, de hamar mindkét nő közeli barátjává vált, eltörte a bokáját. És Ida is kezdte magát túl öregnek érezni a megerőltető utazásokhoz, amelyek között nem volt sok pihenés. Így nehéz szívvel Ida és Mária is házon belüli szolgálatra került. Ida megkapta a Csillagkereszt Lovagrendet hűséges szolgálatáért. A császári udvar, különösen az özvegy császárné, nem volt túlságosan boldog ettől, de Erzsébet nagyon sürgette. Ida összebarátkozott Sisi negyedik és kedvenc gyermekével, Mária Valériával, akit születési helye miatt „magyar gyermeknek” neveztek.
Nyolc boldog évet éltek így, egészen Erzsébet 1898-ban bekövetkező tragikus haláláig. A gyilkosság súlyosan érintette Idát, aki közel negyven évet töltött mellette. „Mindent elvesztettem!” – kiáltott fel a hír hallatán. A császárnőről készült utolsó képen Ida mellette áll.
Mária Valéria megkérte Idát, hogy segítsen neki rendbetenni édesanyja hagyatékát, és rábízta Sisi irodalmi hagyatékának nagy részét. Ida pedig soha nem okozott csalódást ebben a bizalomban, az örökséget egészen saját haláláig megtartotta. A halál azonban nem jöhetett egyhamar. Előbb neki és a többi magyar hölgynek kellett kiköltöznie a palotából. Szerencsére Festetics Mária, aki mindig is előrelátó asszony volt, már azóta felkészült egy ilyen eseményre, hogy eltörte a lábát. Már Bécsben bérelt egy lakást, és elérte, hogy Ida a szomszédba költözzön. Egymásnak vigaszt nyújtva mindkét nő másként dolgozta fel a halálesetet. Mária újra utazgatni kezdett (bár nem olyan vakmerően, mint korábban), és felkereste azokat a helyeket, amelyeket Erzsébettel látott, míg Ida Budapestre ment, hogy megnyissa a neki szentelt múzeumot. Ez egészen a második világháborúig fennmaradt.
Ida harminc „hosszú évvel” élte túl szeretett császárnéját, ahogy ő maga mondta. Megélte Festetics Mária, régi barátnője és Mária Valéria, a magyar gyermek halálát is, mindössze egy év különbséggel. Végül 1928-ban 89 éves korában halt meg. Holttestét Kecskemétre vitték, és a családi sírboltban temették el.
