Sosem szerettem az európai autókat. Ez ízlés dolga, nem értékítélet. Nekem jellemzően az amerikai és most már a kínai kocsik beltere tetszik, illetve az amerikai piacra gyártott japán és koreai autók. Abban a két évben, amióta a NYÚZ-t csinálom, folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy baj lesz, már baj van és még nagyobb baj lesz az európai autóiparban. Világnézettől és vágyott jövőképtől függetlenül erről beszél mindenki, aki vagy ért is az autóiparhoz, vagy csak követi egyéb más elfoglaltságai miatt (utóbbiak közé tartoznék magam is). Mivel ezt a témát már megénekelték sokan, sokféleképpen úgy, hogy a politikusokat és az autógyárakat milyen felelősség terheli, én most egy eddig fel nem vetett szögből közelíteném meg ezt, hogy egy ennél sokkal jelentősebb jelenségre mutassak rá.
Sok tekintetben igen más árukat gyártanak az EU-ba, mint a világ többi részére. Vannak persze hasonlóságok, a városi középosztály nagyjából mindenütt hasonlatos, ám az EU piacán szinte csak egy vásárlótípust akarnak kiszolgálni a cégek. Például a nyugat-európai és az EU keleti felén élő (magát közép-európainak nevező) új autót vásárlók fejében is komoly gondok vannak. Igénylik a sok lóerőt, mert mindenki emberkedni akar. De ez a sok lóerő folyamatos gépi kontroll alatt legyen, mivel az átlagos vezetői képesség olyan, hogy még a szupermarketben is képesek nekivezetni a bevásárlókocsit az akciós árunak. Szeretnék, hogy sportos legyen, de legyen nagy és magas, mert kell a biztonság is, meg a hely is. De ne legyen sok hengere, mert az nem jó a környezetnek, viszont legyen jó hangja, de ne eregessen sok káros anyagot. Legyen olyan, ami kitűnik a tömegből, de ne lássák, hogy ki vezeti. Amellett, hogy óriási legyen, könnyű legyen vele parkolni. Gyorsuljon egy másodperc alatt a hangsebességre, de ne legyen veszélyes. Irigyeljék, de ne akarják ellopni.
Pontosan ez történik az ipar más területein is, s hogy ezt bizonyítsam, mutatom, hogy milyen igények merülnek fel egy laptop vásárlása esetén. Legyen könnyű és kicsi, de legyen óriási a képernyője. Nem elég, hogy vékonynak kell lennie, de sokáig bírja egy feltöltéssel és legyen halk. Úgy nézzen ki, mint egy MacBook, de legyen rajta sokkal több bemenet és kimenet. Szóljon jól, de bírja a nedvességet és a koszt. Ne melegedjen túl, de 60 fps-sel menjen rajta a Cyberpunk 2077. Legyen fényes nappal, az utcán is olyan fényereje, hogy még a Napot is elhomályosítja, de ne fogyasszon sokat. Legyen környezetbarát anyagokból, de legyen prémium érzete az embernek, amikor megfogja.
Az okostelefonokkal ugyanez a helyet. Azért veszik meg a legdrágább csúcskészüléket vagy valami ahhoz hasonlót, hogy minden elképzelhető esetben ott legyen a kezükben valami. Nem akarnak felkészülni arra, hogy valahová kell vinni egy arra alkalmas kamerát vagy fényképezőgépet, vagy valami más eszközt. Viszont amit így vesznek, jó drágán, azt sosem használják ki. Ma egy igazi csúcstelefon értő kezekben sok helyzetben (de nem mindig) kiváltja a profi technikát, ha például műsorgyártásról van szó. Tényleg lehet vele dokumentumfilmet, klipet, rádióműsort gyártani. Igen ám, csak erre vannak célszerszámok is. Meglepő lehet, de ezek az eszközök olcsóbbak, mint egy több mint félmilliót érő telefon. Annak, aki nem abból él, hogy audiovizuális tartalmat gyárt, annak egyrészt ezekre az extrém képességekre semmi szüksége, másrészt a mai telefonok képességeinek ez csupán a 10 százaléka, annyi más szenzor és más eszköz van bennük. Nemrég érkezett meg Magyarországra egy Ázsiában már most domináns kínai márka és a középkategóriás telefonjuk valamivel 100 ezer forint fölött minden olyan képességgel rendelkezik, amire egy átlagembernek szüksége van. Miután az ősszel lecseréltem a saját telefonomat, két mobilszolgáltatónál is azt mondták nekem, hogy a nálam lévő Samsung Galaxy S24 Ultra hiánycikk, úgy kell rá várni. És még csak nem is a legkisebb, hanem az, ami az adott cégnél az elérhető legnagyobb tárhellyel bír. Így felveti az emberek egy részét Magyarországon a pénz? – kérdeztem. „Ja nem, részletre veszik” – hangzott a válasz. Ennyi tartalomgyártó nincs az országban, aki többet keres egy ilyen eszközzel egy hónapban, mint amibe az kerül.
A tragédiát az okozza, hogy a középosztálynak hívott európai réteg már nem csak azt nem tudja, hogy fiú vagy lány, hanem azt sem, hogy mit akar. Egyszerre akar mindent, mert az egyetlen dolog, ami az életben érdekli az nem más, minthogy mindenre legyen lehetősége és bármikor.
Ők ugyanis attól félnek a legjobban, ha nem lesznek lehetőségeik, mert akkor kiszolgáltatottnak érzik magukat. Akkor pedig bekövetkezik a katasztrófa, az, amitől igazán rettegnek: Alkalmazkodniuk kell.
Márpedig annál borzasztóbb dolog számukra nincs, mert akkor valaki megmondhatja nekik, hogy mit kell tenniük, mit kell csinálniuk, mit kell elviselniük, mihez kell jó képet vágniuk és az maga a diktatúra, a szabadságuk elvesztése, hiszen be kell tagozódniuk egy hierarchiába.
Valójában a pénz is csak ezért kell nekik. Talán nem elég intelligens a többségük ahhoz, hogy ez megfogalmazódjon bennük, de érzik, hogy a pénz semmi más, mint lehetőség. Nagyjából ezt várják el a tárgyaktól is. Minden mindenhez passzoljon, egységesített legyen minden, el akarják érni, hogy az életben minden USB-C módjára szabvánnyá váljon. Azért, mert azt hallják évtizedek óta, hogy mindenkinek ugyanolyan lehetőségeket kell adni, el kell tüntetni a helyzeti előnyöket, amik egyesek szerint afféle kiváltságok, és mindent elérhetővé, vagy ha úgy jobban tetszik, akadálymentessé kell tenni.
A probléma ezzel az, hogy közben azt kántálják, ami a mémben is volt: „Mi mind egyéniségek vagyunk!” Egy autóba, egy laptopba, egy okostelefonba is bele akarnak szuszakolni mindent, nehogy lemaradjanak valamiről, ám ezeket a képességeket valójában sosem fogják kihasználni, mert csak annak kell minden, aki belül üres. Így viszont olyan ez, mintha az üres szobába csak azért pakolnának bele a világon mindent, hogy ne legyen visszhang. Aki a kevésből, a semmiből tud valami elérni, az azért képes rá, mert képes alkalmazkodni, tanulni, célszerszámot használni vagy nem célszerszámot úgy használni, hogy a célnak mégis megfeleljen. Azért, mert a konkrét feladat szempontjából nem átlagos képességű, hanem alkalmas.
Nem csak a politikusok, az autógyárak és a többiek tehetnek arról, hogy Európának komoly problémái vannak. Ahhoz kell egy olyan réteg is a lakosságban, amelyik fél az élettől, mert tudja, hogy kevés hozzá.
A szerző rádiós műsorvezető
