Magyar uniós elnökség: Jelentős előrelépés a szerb EU-csatlakozási folyamatban

MH/ MTI
2024. december 17. kedd. 14:57

Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége újabb jelentős előrelépést tett az uniós bővítés érdekében azzal, hogy a tagországok Brüsszelben ülésező európai ügyekért felelős miniszterei jóváhagyták az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges, Szerbiának címzett levelüket – közölte az elnökség az MTI-hez eljutatott tájékoztatásában kedden.

A közlésből kiderül, hogy a döntés nyomán Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője az Európai Unió Tanácsának nevében aláírta és megküldte a szerb uniós misszióvezetőnek a levelet, amelyben a tanács felkérte Szerbiát tárgyalási álláspontjának benyújtására az adózással foglalkozó 16. fejezet és a szociálpolitika és foglalkoztatás területét érintő 19. fejezet kapcsán. Ezek a fejezetek a versenyképesség és inkluzív növekedés témakörét felölelő csatlakozási tárgyalási fejezetcsoportjához tartoznak – tájékoztattak.

A döntés jelentős lépés Szerbia számára, hiszen új lendület ad a csatlakozási tárgyalásoknak, előmozdítva ezzel is a bővítési folyamatot – írta Ódor Bálint az X közösségi oldalán.

A lépés összhangban áll a szintén kedden elfogadott, a magyar uniós elnökség által tárgyalt bővítési következtetésekkel, amelyek megerősítik az EU elkötelezettségét a Nyugat-Balkán integrációja iránt – írta tájékoztatásában a magyar uniós elnökség.

Emlékeztettek: Magyarország 2024 második felében vette át az Európai Unió Tanácsának elnökségét, amely időszak alatt – mint kiemelték – a bővítéssel kapcsolatos számos ügyben sikerült megállapodni. Az uniós tanács két kormányközi konferenciát tartott. Hétfőn a Montenegróval tartott kormányközi konferencián három csatlakozási fejezetet sikerült lezárni, míg kedden Albániával nyitották meg a második klasztert – tájékoztattak.

Elolvasom a cikket