MH/MTI
2024. december 17. kedd. 10:44
A kínai diplomácia vezetője tárcája közleménye szerint beszédében jelezte: Peking hajlandó „a két hatalom számára közösen feltárni a jó kapcsolatok fenntartásának helyes útját” annak érdekében, hogy „mindkét ország és a világ javát szolgálja”. Vang Kína Egyesült Államokkal szemben folytatott politikáját a nézeteltérések ellenére továbbra is „stabilnak és folyamatosnak” nevezte. Ennek alátámasztására emlékeztetett arra, hogy a két ország idén olyan területeken mozdította elő „gyakorlati együttműködését, mint a bűnüldözés, azon belül a drogkereskedelem elleni harc és a klímaváltozás. Emellett megemlítette a kínai–amerikai tudományos és technológiai együttműködés megújítását, valamint a mesterséges intelligenciáról szóló ENSZ-határozatok közös aláírását.
A kínai miniszter másfelől felhívta figyelmet arra, hogy Peking határozottan védelmezi szuverenitását, ezért elítéli a vele szemben gyakorolt „jogtalan és értelmetlen” amerikai fellépést. Kilátásba helyezte országa erőteljes válaszát, amennyiben Washington a jövőben is beavatkozik például Tajvan kérdésébe.
„Reméljük, hogy az új amerikai kormányzat helyes döntést hoz, és kölcsönösen előnyös módon együttműködik Kínával a zavarok megszüntetése és az akadályok leküzdése érdekében” – mondta.