A meghallgatásról hivatalos hangfelvétel készül, figyelmeztették J. Károlyt, mikor az öltönyösök megjelentek a lakásában. Hoztak magukkal egy törvényszéki gyorsírót is, a kettős biztosítás miatt, mondták, így nem lehet a jegyzőkönyvet utólag manipulálni.
J. Károly sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta meglepetését. Rosszulléte hirtelen elmúlt, boldog feszültségtől remegve nyitott ajtót, azt hitte, a büfés Eszter csönget. A telefonban azt ígérte, elhozza a férfi irattárcáját, amit a büfé pultján hagyott. Napközben beteget jelentett, úgy érezte, hogy a gyomra folyamatosan változtatja a helyét a torka és a végbele között. Sikerült azonban elodázni a vírus erőszakos támadását, míg haza nem ért a hivatalból.
„Ön azért kérte a helyszíni meghallgatását, mert feltételezett tettestársa jelenleg mozgás- és cselekvőképtelen – közölték az öltönyösök a tényállást. – Úgy gondoljuk, a lakótársa is itt van, ha valóban nem tudja elhagyni az épületet.”
J. Károly arcára visszatelepedett a sápadtság, ami fokozta az öltönyösök gyanúját. Mikor jegyzőkönyvbe is mondták a sápadtságot, nem mert tiltakozni, hogy ő bizony nem kapott semmiféle idézést.
„Tudná igazolni magát?” – kérdezte az egyikük, aki maga is mutatott egy igazolványt, rajta egy ismeretlen címerrel.
„Sajnos, a hivatalban maradtak az irataim – szabadkozott J. Károly. – Épp azt vártam, hogy hazahozzák. Amúgy ki van írva az ajtóra a nevem.”
„Az ajtajára bárki felírhat bármilyen nevet – vetette közbe a másik öltönyös. – Legutóbb egy kábítószerfüggőt vallattunk, annak az ajtaján két név is szerepelt, Hunter és Volodimir. Egyébként hogy hívják a lakótársát?” – zúgott bele a lakás áporodott levegőjébe a kérdés.
„Ő a teknős” – mondta J. Károly.
„Ez valamilyen fedőnév?” – kérdezte az egyik öltönyös.
„A fedőneve Karcsi – próbálkozott meg egy óvatos mosollyal J. Károly, már amennyire a hányingere engedte. – Illetve ez az igazi neve, és valóban teknős.” – Rámutatott a terráriumra, ahol Karcsi ügyködött egy almaszelet meghódításán.
„Ön azt állítja, hogy a sajtó által nyilvánosságra hozott hangfelvételen a teknősével beszélget a karácsonyi zavargások előkészítéséről?”
„Nem – tagadott J. Károly. – Én nem beszélgettem Karcsival, pontosabban, szoktam vele próbálkozni, de hát teknős, és nem tud válaszolni, vagy lehet, hogy igen, csak nem értem a nyelvét…” – hadarta a férfi, de meg kellett állnia, mert a gyomrát ismét a torka tájékán érezte.
„Akkor kivel beszélgetett? – kérdezte most a másik öltönyös. – Az is elhangzik, hogy a grönlandi kommandó közreműködésével szeretnék elérni a pénzügyi és politikai rendszer összeomlását. És hogy a Mesterséges Intelligencia már megtervezte az új bankjegyeket.”
Az első öltönyös a jegyzeteibe lapozott, majd kiegészítette kollégáját: „A Magyar-fabatkát. Tudja-e, hogy ez plágium? Az alapítványunk már régóta dolgozik a Magyar-dollár tervén. Nem tűrhetjük, hogy rajtunk kívül bárki más is káoszt idézzen elő!”
„Szerintem Karcsinak nincs köze a Mesterséges Intelligenciához – vetette közbe J. Károly, és egy aprót öklendezett. – Ha összeesküvőket keresnek, kérdezzék ki a közös képviselő fiát! Ő szokott tüntetésekre járni. Kórházak és gyermekotthonok környékén is feltűnt.”
Az egyik öltönyös odalépett a terráriumhoz, kiemelte belőle Karcsit, megnézte, hogy nem milliárdokat érő robot-e, esetleg nincs-e beültetve egy chip a nyakába.
Akkor megint csöngettek, a büfés Eszter volt az. Beviharzása közben előbb azt mondta: „Nem tudtam, hogy ebben a vírusos állapotában vendégeket is fogad, Károly! –, aztán határozottan nézett szembe a másik öltönyössel: – Magán a dzseki jobban áll! Nem maga az a felvételen, aki ellökte a riportert?!”
A hívatlan vendégek ekkor gyorsan távoztak, magyarázatot nem adtak látogatásukra, de kifelé menet az egyikük azt mondta, hogy „Nem a teknős a tettestárs, hanem a nő!”
A szerző irodalomtörténész
