Több mint ötmillió euróért keltek el de Gaulle tábornok tárgyai egy franciaországi árverésen

MH/ MTI
2024. december 17. kedd. 20:03

A nyolc órán át tartó hétfői árverésen – amelyen személyesen több mint kétszáz, az interneten 1500 regisztrált résztvevő vett részt és 300 néző követte a YouTube-videomegosztón – a de Gaulle család mind a 372 felkínált tárgyat eladta.

A legnagyobb licit egy LIP márkájú karóra körül alakult ki, amelyet de Gaulle tábornok (1890-1970) az 1960-as években hordott. Az óra az ennél a márkánál rekordnak számító 537 920 euróért kelt el.

Az Artcurial szerint igen széles volt a választék, a tételek között kéziratok, levelek, de például villanyvonat is felbukkant. Mindez a tábornok hagyatékának csak kis részét jelentette.

A választékban szerepelt a Háborús emlékiratok eredeti kiadása is, amelyek külön de Gaulle számára nyomtattak és a feleségének, Yvonne-nak adta ajándékba (76 458 euró), egy Winston Churchill által aláírt, kézzel írott levél (107 584 euró), valamint Joséphine Baker levele (26 240 euró).

A tárgyak a tábornok legidősebb fiának, Philippe de Gaulle tengernagynak a hagyatékából származtak, aki március 13-án hunyt el 102 éves korában. A bevétel egy részét a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó Anne de Gaulle alapítvány kapja.

A kulturális minisztérium keddi közleményében tudatta, hogy élt az elővásárlási jogával 140 tétel esetében, amelyek „megérdemlik, hogy nemzeti gyűjteményekbe kerüljenek”.

A fő kedvezményezettek a Nemzeti Levéltár (67 tétel), a Védelmi Minisztérium Történeti Osztálya (39 tétel) és a Francia Nemzeti Könyvtár (29 tétel).

Rachida Dati kulturális miniszter üdvözölte, hogy „mecénások döntő segítséget nyújtottak” a nemzeti könyvtárnak és a levéltárnak.

„Ezek az írások és emléktárgyak nagyon személyesek, ugyanakkor közös történelmünk kivételes – gyakran páratlan – tanúságtételei” – mondta a miniszter.

Az árverés alkalmából az Artcurial kiállításon mutatta be a Champs-Élysées-n a család birtokában lévő egyik dokumentumot: a június 18-i Felhívás négy, kézzel írott oldalát, amelyben a tábornok – későbbi francia elnök – 1940-ben a BBC-ben ellenállásra szólította fel a franciákat.

Elolvasom a cikket