MH/MTI
2024. december 18. szerda. 21:01
Az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében Deutsch Tamás magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: jó eredményt felmutató a magyar uniós elnökség, ugyanis átlagon felüli, kiemelkedő ambícióval bíró programjának döntő részét sikerrel tudta teljesíteni.
Kiemelte: a magyar kormány „példa nélküli módon” képest volt a ráirányítani a figyelmet az Európai Unió „válságtüneteire”. Sikerült az unió „asztalára tennie”, hogy az EU nehézségekkel, köztük migrációs válsággal küzd, adósságválságba keveredett, hogy befolyása és súlya geopolitikai szempontból „radikálisan” csökkent, az elhibázott háborús politika miatt inflációs nehézségek, valamint versenyképességi és gazdasági hanyatlás jellemzi.
A fideszes politikus beszélt arról is, hogy a magyar uniós elnökségi félév során alakult meg az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját adó Patrióták Európáért nevű pártcsalád, amely – szavai szerint – az európai mellett a világpolitikát is befolyásoló, azokat évtizedekere meghatározó politikai fordulatot jelent. Azzal, hogy az amerikai választásokon egy patrióta elnökjelölt nyert Donald Trump személyében, az észak-atlanti térségben egy mélyreható, gyökeres patrióta fordulat következett be – hívta fel a figyelmet.
Szavai szerint az Európai Parlament baloldali többsége szegénységi bizonyítványának ismételt kiállítását jelenti, hogy Magyarországgal kapcsolatban csak a jól ismert politikai hazugságaikat ismételték. „Az pedig külön fájdalmas, hogy ebben a kórusban a leghangosabb szólista a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter volt” – fogalmazott Deutsch Tamás, majd hozzátette: a Tisza párti EP-képviselő döntése az, hogy a magyar érdekek képviselete helyett Magyarország ellen áskálódik Brüsszelben és Strasbourgban is.
A fideszes politikus a versenyképességi fordulathoz „receptet” biztosító Budapesti Nyilatkozat elfogadásának jelentőségét kiemelve hangsúlyozta, hogy a dokumentummal az európai gazdaság válsághelyzetekből való kilábalásának programja készült el. A magyar uniós elnökség „történelmi jelentőségű eredményének” nevezete Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozását, amely – szavai szerint – az unió egységének erősödését eredményezi. A bővítési folyamat terén elért magyar elnökségi eredményeket Deutsch Tamás komoly lépések nevezte az erős Európa megteremtése felé, majd kiemelte: a magyar miniszterelnök békemissziójának egyik legfontosabb eredménye, hogy egyre többen beszélnek arról, hogy fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
„Ambiciózus magyar uniós elnöki tevékenység, közös európai siker” – fogalmazott Deutsch Tamás.