Nógrádi György szerint óriás pofont kapott Zelenszkij

Merénylet áldozata lett Moszkvában Igor Anatoljevics Kirillov, a Nukleáris, Vegyi és Biológiai Védelmi Erők (RHBZ) vezetője. Az oroszok kemény megtorlást ígértek, és adja magát a kérdés: mi értelme van az efféle akcióknak? Tudom, hogy nem a legszerencsésebb hasonlat, de a Hamásznak sem igazán jött be hosszútávon a terrorizmus – csak az erőszak eszkalációját érték el vele.

– A válaszom az, hogy Ukrajna azt próbálja bizonyítani, hogy globális játékos. Ha megfigyelkük, akkor az elmúlt hetekben jó pár ilyen akciójuk volt. Én nem nagyon láttam a magyar sajtóban, de a nemzetközi sajtóban igen, hogy beavatkoztak a szíriai polgárháborúba. Küldtek drónkezelőket és drónokat a felkelők támogatására. Cserébe csak azt kérték, hogy az orosz csapatokat nyomják ki Szíriából; vegyék el tőlük a Földközi–tenger partján található haditengerészeti bázist és a légierő támaszpontját. Rendkívül érdekes, hogy az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas erre ráerősített azzal, hogy közölte: akkor hajlandók támogatni a szíriai felkelőket, ha az orosz bázisokat felszámolják. Az elmúlt hetekben az ukránok megcsinálták azt is, hogy Észak-Afrikába hírszerzési információkat adtak át, és ennek nyomán orosz katonákat mészároltak le – ez Líbia déli határvidékén történt. Tehát nagyon sok ilyen akciójuk van. Miért? Egy nappal a moszkvai robbantás előtt Ukrajna bejelentette, hogy ez a tábornok felelős azért, hogy Ukrajnában vegyi fegyvereket vetettek be – zárójel: ezt nem bizonyították mindmáig. Az én problémám az, ahogy mondta, hogy ezzel semmit nem oldanak meg, a feszültség növekszik, de azon kívül semmi a világon nem változik. Gyakorlatilag orosz ellencsapás várható, ahol rengeteg ukrán meg fog halni, az oroszok fölényben vannak. Mit mondott Zelenszkij? És mit mondott a teljes ukrán vezetés? Ők akkor tárgyalnak fegyverszünetről és békéről, amikor Ukrajna katonai fölénybe kerül a frontokon. De errea legkisebb esélye sincs. Tehát Ukrajna ezt a háborút nem tudja megnyerni, pont kész.

Ehhez képest tényleg nagyon magabiztosak. Mihajlo Podoljak most azt mondta, hogy egyáltalán nem akarnak most tárgyalni. Maga Volodimir Zelenszkij ugyan mutatott némi nyitottságot, de nem sokkal korábban leszögezte: ha lesz is tárgyalás, Orbán Viktort nem akarja ott lenni.

– Persze, mert abból indult ki, hogy ő nagyhatalom. Zelenszkij elmondta, hogy ő Trumppal akar tárgyalni. De emlékezzünk csak vissza, Párizsban egyszerűen otthagyta őt Trump, és ebből látszik, hogy Zelenszkijnek túl sok babér itt nem fog megteremni. Amikor ő eddig bárkivel tárgyalt a világban, az első pont az volt, hogy „köszönöm, amit eddig megkaptam”, de a második pont az volt, hogy „ettől kezdve követelem ezt, ezt és ezt”. Trumpnál ez nem jön be. Trump közölte, hogy a világ legjobb kereskedőjének tartja Zelenszkijt, mert bárhol megjelenik, onnan 10 milliárd dollárokkal távozik, miközben semmit nem hoz. Ugyanakkor az Európai Unió bejelentette, hogy ha Trump nem támogatja, ők akkor is támogatják Ukrajnát. Ez lehetetlen, nincs Európának meg erre a pénze és a képessége. Az európai fegyverraktárak kiürültek. Mit akar Zelenszkij? Hogy ő egyenlő súlyú legyen az amerikai elnökkel, a kínai államfővel és Putyinnal. Erre semmi esélye. Ő nem hajlandó közvetítőket elfogadni. Ház, át fognak nyúlni január 20–a után a feje fölött – Trump Putyinnal fog tárgyalni.

– Igen, és Trump a beiktatására sem hívta meg Zelenszkijt, talán ez is jelzésértékű.

– Ő nem hívta meg, de közölte, hogy ha akarja, eljöhet. Na, most ez óriási pofon és óriási presztízsveszteség.

– Említette, hogy az Európai Unió nagyon lelkes, de nincsen mögötte fedezet. A NATO pedig bejelentette, hogy átveszi Ukrajna támogatásának koordinálását, miközben a szövetség az USA nélkül egy béna kacsa; az USA nélkül tehetetlen.

– Annál is inkább, mert az a bázis, amelyik koordinál, a ramsteini, egy amerikai bázis. Tehát amit ők mondanak, az USA nélkül lehetséges lesz a támogatás. Ez még papírforma szerint sem igaz, ez egyszerűen hülyeség. Máshogy fogalmazva: képes arra az Európai Unió, a NATO, hogy pár hónapig támogassa az ukránokat, de az oroszok tökéletesen tudják, hogy az idő nekik dolgozik. Az oroszok tegnap adták ki a tízpontos új katonai stratégiájukat, ahol az első pont az, hogy jövőre meg kell nyerni az ukrajnai háborút. A második pont, hogy tovább kell korszerűsíteni az orosz hadsereget…

– Kicsit olyan érzésem van, hogy az uniós elit mégsem lehet teljesen elrugaszkodott a valóságtól, csak nem tud elszámolni a választók felé, ezért ez már egy politikai PR akció, aminek az a célja, hogy utóbb azt lehessen mondani, nem rajtuk múlott Ukrajna győzelme, hanem az Egyesült Államokon.

– Igen, csak ez a lényegen nem fog változtatni: ettől még Ukrajna a háborút elbukja. Minél tovább folytatják, annál több halott és sebesült lesz. Mit mondott Amerika? Azt mondta a külügyminiszter, hogy vigyék le a mozgósítási korhatárt 18 évre. Oké, ez azt jelenti, hogy újabb generációk fognak elpusztulni. Tehát nekem nagyon fura. A német vezetés nemrég azt mondta, hogy aki ott van, és nem dolgozik, menjen haza, de nem hajlandók. Senki nem akar harcolni. Közben a hivatalos német statisztikák szerint a legtöbb bűncselekményt a szírek követik el Németországban, a második legtöbbet az ukránok. Tehát nem szeretik őket ma sehol a világban, csak ezt nem ildomos kimondani, de ettől ez még tény.

Elolvasom a cikket