A férfiminta hiánya egyre vészesebb a családban, az iskolában. Ez összefügg a nemi identitás elbizonytalanodásával/elbizonytalanításával, a felelősségvállalás elsorvadásával/elsorvasztásával a házasságban és a családban, a fiúk és a férfiak infantilizálódásával, hiszterizálódásával. (Csak zárójeles megjegyzés: a jelen közéleti-politikai jelensége egy hiszterikus, a felelősségvállalás totális hiányát mutató személy feltűnése. Már ez önmagában súlyos probléma, ennél is nagyobb gond az, hogy nagy követői tábor veszi körül, akiket ez nem zavar, sőt elfogadhatónak, netán követendőnek (?) tartják.)
A jelenség gyökereit az általános iskola felső tagozatában kereshetjük: a lányok és a fiúk lényegesen eltérő akcelerációjában, a testi és lelki érésük felgyorsult ütemében. Általánosságban megállapítható, hogy a testi érés felgyorsult, de a lelki-szellemi érés szintje elmarad ettől. Ezen belül a fiúk érése elmarad a lányokétól: egy nyolcadikos lány „anyányi nő”, egy ugyanilyen idős fiú testileg és lelkileg is elmarad az azonos életkorú lányoktól. Az iskolai előmenetelben szintén jelentős a különbség a lányok és a fiúk között (ennek kiegyenlítésére a pedagógia kevéssé felkészült): a lányok kedvesek, szolgálatkészek, együttműködők, a versenyben felülkerekednek a fiúkon, a fiúk infantilizálódása ekkor kezdődik, a „vesztes helyzetükre” devianciával „felelnek”, álandóan arra törekedve, hogy felhívják magukra a figyelmet – ami valójában segélykiáltás részükről.
A fiúk helyzetével kapcsolatban álljon itt egy amerikai elemzés (James Dobson: A fiúk nevelése, 2003) – ami felé rohamléptekben haladunk hazánkban is: „A fiúk ma a lányoknál is nagyobb bajban vannak. Évtizedek óta halljuk, hogy a lányokat hátrányosan megkülönböztetik, szexuálisan zaklatják, tiszteletlenül bánnak velük. (…) Ezekben az állításokban van igazság (…), azonban a társadalomtudósok valóságos kórusa figyelmeztet a fiúk és a férfiak olyan válságára, amelyhez foghatót még nem látott a világ. Sok gyermek elég jól megbirkózik ezzel, de tekintélyes számban olyan meghökkentő társadalmi nyomással küzdenek, amellyel a korábbi nemzedékek gyermekeinek nem kellett szembenézniük. Egyesek esetében az érzelmi túlélés megkísérlését is nyomasztó feladatnak kell neveznünk. Tekintsük azokat az „eredményeket”, amelyek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ma sok mai fiú és férfi roskadozik a teher alatt – és döntő többségükre negatívan hat a kultúra. A fiúknak hatszoros az esélyük a lányokhoz képest a tanulási alkalmatlanságra, háromszor olyan gyakran szerepelnek a kábítószerfüggők nyilvántartásában, és négyszer akkora valószínűséggel állapítják meg róluk, hogy érzelmileg zavartak. Jobban ki vannak téve a tudathasadás, az autizmus, a szexuális függőség, az alkoholizmus, az ágybavizelés, valamint az összes egyéb antiszociális viselkedés és bűnözés veszélyének. Tizenkétszer gyakrabban gyilkolnak, és 5 százalékkal gyakrabban halnak meg autóbalesetben. A bíróságon tárgyalt bűntények 77 százalékát férfiak követik el. De ez még nem minden. A tizenöt évesnél fiatalabb fiúk kétszer akkora valószínűséggel kerülnek elmegyógyintézetbe, és ötször gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint a lányok. Az összes öngyilkosság 80 százalékát huszonöt évesnél fiatalabb fiúk, férfiak követik el. (…) A fiúk tanácstalansága és elégedetlensége különösen nyilvánvaló a közoktatásban. A fiúk az általánostól a középiskoláig gyengébb osztályzatokat kapnak, mint a lányok. A nyolcadikos fiúkat 50 százalékkal gyakrabban buktatják meg, mint a lányokat. Az általános és középiskolák korrekciós osztályaiba kétharmad részben fiúk járnak. Jelenleg kevesebb fiú jár egyetemre és főiskolára, illetve kap oklevelet, mint a lányok. Az érettségizők 59 százaléka nő, és a szakmai továbbképzésekben részt vevő férfiak száma évről évre csökken. Amikor a nyolcadikosokat a jövőjükről kérdezik, a lányok a fiúkhoz képest kétszer olyan gyakran mondják azt, hogy vezetők, szabad foglalkozásúak vagy üzletemberek akarnak lenni. A fiúk nehezebben tudnak alkalmazkodni az iskolához, a lányoknál tízszer gyakrabban szenvednek hiperaktivitásban, és az esetek 71 százalékában őket tanácsolják el az iskolából.”
Ezek a jelenségek, adatok is magyarázhatják a házassági válságokat, a párkapcsolatban megmutatkozó felelőtlenségeket, meneküléseket, az önzés számtalan formáit, a nők magukra maradását a családban. A nők a gyermekvárást sok esetben azért odázzák, sőt utasítják el, mert attól félnek, hogy egyedül maradnak majd a gyermekükkel, ami súlyos gonddá és nem közös örömmé válik. „Az egyén fél, örökké fél. Ahogy az egzisztencialisták mondják: létének alapélménye a szorongás. Jogos: sem ő nem teljes, sem a világ. A szorongó ember nem mer teljes szívvel és lélekkel belépni se szerelembe, se barátságba, se családba. Fél a társától, de mindenekelőtt önmagától fél” – írja Czakó Gábor a Sár és igen című esszéjében. A nő félelmeit a férfiak „hiánya” felerősítik.
A fiúk nevelése e jelenségek tükrében más, olykor egészen különleges módszereket igényelne – e gondolat csírái itt-ott megjelennek már a magyar szakirodalomban is, de áttörés egyhamar nem várható e téren a pedagógiában és a közgondolkodásban. Milyennek kéne lenni a férfiaknak, az apáknak? Mindenekelőtt erős, megbízható támasza legyen az asszonynak, az anyának. Vállalja a felelősséget a családjáért minden téren. Mutasson, sőt éljen a gyermekei elé egy férfi-mintát. Döntéseiben a feltétlen értéket válassza, amellett álljon ki. Bedő Imre szerint „Három feladatot kell megoldani. Az egyik a férfiakmunkahelyen kívüli családi és társadalmi felelősségvállalásának erősítése. Ma társadalmi téren is minden egyesületet, olyan rendezvényeket, amelyek kisebb közösségek életét befolyásolják, a nők szervezik. Meg kell erősíteni a férfi-nő közötti szövetséget. Globális szinten is óriási feszültség van a két nem között, és ez lecsorog a párkapcsolatok szintjére is. De ugyanilyen fontos terület a férfivá válás útjának újraindítása.”
Néhány szempontot felvillantunk, amikben mind az iskolának, mind a szülőknek egymásra figyelő feladata van a férfivá válás útjának egyengetésében: 1. A felelősségre nevelés már a kisgyermekkorban, a fiúknak (is) tudatosan ki kell jelölni olyan feladatokat, amelyekért ők a felelősek, ez lehet házimunka, kisebb testvérek védelme, gyámolítása, állatokkal való foglalkozás, értük vállalt felelősség. A kiosztott és vállalt felelősség alóli kibújást nem szabad megengedni. 2. Manapság naptól-széltől óvjuk-védjük a gyermekeinket, a fiúkat is (így jönnek létre a kezeink között a puhány anyámasszony katonái), holott a próbatételekre óriási szükség van, fizikai-lelki-szellemi téren egyaránt, márpedig a próbatételek üzembiztosan bekövetkeznek a közös életünk során. Idetartozik természetesen a fájdalom, olykor a szenvedés tűrése is fizikailag és lelkileg egyaránt. 3. A fizikai munka a mai technologizált, digitális társadalomban kiemelt fontosságú. A fiaink ma szinte egyáltalán nem végeznek fizikai munkát, sőt irtóznak tőle, holott rendszeres erőfeszítésekre, az abból fakadó öröm megélésére nagyon nagy szükség van. A fizikai munkának legyen becsülete, örüljünk egy befejezett, megalkotott „műnek”. Tudatosítsuk, hogy a házasság és a család létrehozása, megtartása is alkotás. 4. A személyiség formálódása a nehéz helyzetekben való helytálláson múlik. A nehéz helyzetek megélése, megoldása legyen örömforrás. 5. Világos döntési helyzetekre van szükség, amikor erkölcsi hozzáállás, vállalt és tisztelt értékek alapján hozunk döntéseket. Kölcsönösen fektessük le ezeket az értéket, amik a magasabb erkölcsiségbe vezetnek. Az értékrend kialakítása az ifjúkor feladata. A szilárd jellem alapvető fontosságú a távlatos, élethosszig tartó hűségben. 6. A szeretetteljes vezetés képességét el kell sajátítani, akkor válik egy férfi igazán a család „fejévé”. Ez nemcsak döntésképességet jelent, hanem egy empatikus stílust is, hiszen a családnak nem diktátumokra, hanem a belső kohézió megteremtésére van szüksége. A vezetési képesség egyik fontos eleme a kiengesztelődés, ami a társas kapcsolat, a gyermeknevelés kovásza is. 7. Az együttműködési készség a családban megalapozza majd a házastársi kölcsönösséget és egymás segítését. A család maga, a háztartás, egy kert, a rokonság rengeteg gondozási, törődési feladatot jelent. Legyünk képesek kitekinteni a nagycsaládra, a tágabb rokonságra. A házassághoz múlhatatlanul szükséges az önként vállalt és élethosszig épített elkötelezettség, ami ezekből az együttműködésekből épül fel. 8. A fiainknak legyenek olyan közösségeik, amelyeket közös álmok, célok, programok kapcsolnak szorosan össze, amelyeket a hierarchia nem köt gúzsba, hanem mindenki megtalálja benne a saját szerepét, helyét. Egy család életútja itt kezdődik. 9. Eligazodás a világban, nyitottság a családon, a közvetlen közösségen kívüli történésekre. A férfi, az apa szerepe a külvilág behozatala a család védett, belső világába. Legyen árnyalt véleményünk a világról, annak ránk, a családjaira való hatásáról, legyünk készek vitázni, megvédeni az igazunkat és továbbadni a társainknak. 10. A példaadás, mintaadás képessége nehéz, de nem megúszható feladat. Ehhez előre vivő energia, határozottság és autoritás kell. Ehhez lelki vezetők, atya-figurák, szellemi példaképek kellenek, akik bátorítanak arra, hogy tovább fejlődjünk.
Ez egy vitairat, abban bízva született, hogy a szülők, a pedagógusok elkezdenek ezen a témán gondolkodni és cselekedni. Megszólítjuk a lányokat, akik igazi férfiakat szeretnének maguk mellett látni, akihez bátran köthetik az életüket. És megszólítjuk természetesen a fiúkat, akik a bontakozó férfienergiájukat megélik, azt a párjuk, a gyermekeik szolgálatába kívánják állítani.
A cikk a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.
A szerző építész, címzetes egyetemi docens
