Összeállt a Karácsony–DK–Tisza-nagykoalíció

MH/MTI
2024. december 18. szerda. 13:30

Szentkirályi Alexandra hozzátette: nyár óta mondják, hogy van egy paktum, ami „füstös szobában, limonádézgatás közben” született, és most már tényként lehet ezt kezelni, mert gyakorlatilag beismerték az ebben résztvevő pártok.

A Tisza, a Demokratikus Koalíció, Karácsony Gergely, kiegészülve Vitézy Dáviddal, közösen legitimálja a csődköltségvetést, ami törvénytelen költségvetés, ezzel pedig elismerik, semmi probléma nincs azzal, ahogyan a fővárosi önkormányzat az elmúlt években gazdálkodott – tette hozzá. Eszerint nincs azzal probléma, hogy elherdálták a több mint 200 milliárd forint megtakarítást, amivel Karácsony Gergely átvette a fővárost – jegyezte meg

A politikus szerint a városvezetés ötvenmilliárd forintos mínusszal tervezi az idei költségvetést, ezt pedig úgy hidalják át, hogy nem akarnak megfelelni a törvényeknek, és nem terveznek egy kötelezően befizetendő hozzájárulással a költségvetésben.

A törvények mindenkire vonatkoznak, Karácsony Gergely is letette az esküt, hogy betartja és betartatja a törvényeket – emelte ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: arra kérik a főpolgármestert, ne kezelje magát úgy, mintha a törvények felett állna, és állítsa vissza a főváros törvényes működését, legyenek főpolgármester-helyettesek, és legyen Budapestnek törvényes költségvetése.

Elolvasom a cikket