Napjainkban a hazai baloldal történetének mélypontját éli át. Az ellenzéki oldalt lényegében legyalulta az önimádó dezertőr, Magyar Péter, és még maradt nekik egy kudarcbajnok, Karácsony Gergely. Az elmúlt időszakban Soros számára nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi ellenzékkel rossz befektetést csinált, nem maradt más választása, mint leváltani őket. Gyorsan elcsapta az általa kitartott bukott ellenzéki vezetőket. Felkarolta azt az embert, akiben felismerte azokat a nárcisztikus személyiségjegyeket, amelyek alkalmassá teszik a demokrácia gyilkos, felforgató és káoszt teremtő céljai megvalósításához.
Láthatóan Magyar Péter már régen megtanulta, hogy az az ember, akire számíthat, akit szerethet anélkül, hogy megbántanák vagy elhagynák, az nem más, mint önmaga. Magyar Péter minden közösségi megmozdulásából ordítón kiütközik, hogy elismerésre és csodálatra vágyik, ám az újságírók és riporterek kényes kérdéseire, illetve el nem ismerésük első jeleire szinte szadistává válik. Magyar ráadásul annyira beképzelt, hogy saját magát okosabbnak, fontosabbnak és szebbnek gondolja mindenki máshoz képest. Ennek megfelelően folyamatosan elvárja, hogy különleges bánásmódban részesüljön, gondoljunk csak a Debrecenbe történő vonatozására. A történet szerint ez alkalommal mintegy a nép gyermekeként autó helyett vonattal ment. Csapata az IC egy teljes kocsiját elfoglalta, mindkét ajtóban testőrök álltak, akik minden egyes belépőt ellenőriztek. Ezzel bődületes zavart keltettek, mivel a Magyarék által elfoglalt kocsi éppen a szerelvény közepén volt. Ráadásul a büféhez például csak ezen keresztül lehetett átjutni, és a távolabbi kocsikban helyüket kereső utasok átjutása is szinte lehetetlenné vált.
Magyar mögött már közéleti szereplésének kezdetén is feltűntek már a Soros-féle dollárbaloldal hazai emberei. Többek között a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett datadatos csapat, aztán a Korányi-féle amerikai kör, de Köves Zoltán, Duda Éva és Molnár Áron (noÁr) neve is önmagáért beszél. Köves a biztonsági szakma baloldali kötődéssel rendelkező szereplője. Magyar csapata összeköthető Duda Éva koreográfussal is, aki nem más, mint a baloldali színész-aktivista Molnár Áron (noÁr) házastársa. Ez a szellemi és anyagi háttér csak megerősítette Magyarban a saját különlegességébe vetet hitét. Tévedhetetlenségének biztos tudata már a teljes elvakultságig torzította személyiségét, belátási képességének teljes beszűküléséig. Csak ennek tudható be, hogy Brüsszelben széles, polgárinak szánt, de valójában vakítóan fehér gyilkos farkasmosolyra sikeredett arccal pózol Manfred Weber vállára borulva. Miközben itthon fiatal lányokkal enyeleg, balhézik, agresszívan viselkedik, időnként dühöng, újságírókat aláz meg vállalhatatlan módon, garázda viselkedést tanúsít, fenyegetőzik, handabandázik, nemzetbiztonsági kockázattal járó valótlan állításokat tesz, mások telefonját a Dunába hajítja, érdemi politizálást nem folytat, és mára már kiderült, hogy egész közéleti, politikainak csúfolt tevékenysége egy nagy kamu.
Magyar, amikor beteges módon céljai megvalósításán mesterkedik, soha nincs tekintettel annak társadalmi következményeire (lásd az általa is terjesztett álhírt a szír repülőgépről). Relativizálta az erkölcsöt ugyanúgy, mint az általa alkalmazott módszerek megalkotója, Saul Alinsky. Magyarországon kevéssé ismerik a szélsőséges és agresszív megélhetési aktivisták koronázatlan királyát, Saul Alinskyt, akinek munkásságáról rajongója, Hillary Clinton a diplomamunkáját írta, és akinek módszereit egykor Barack Obama lelkes elkötelezettséggel oktatta Chicagóban. Ki volt ez a Saul Alinsky, akiért Hillary Clinton és Obama annyira odavolt? Az 1972-ben elhunyt „mester” a Vörös becenévre hallgatott, nyilván nem a hajszíne miatt, és saját magát szerényen csak radikális aktivistának és forradalmi gondolkodónak tartotta. Ő alkotta meg az amerikai progresszív társadalmi programok mintáját, a provokatív közösségi szervezést, amelynek a kulcsfigurája a harcos és agresszív, a törvényeken is átgázoló közösségi aktivista. A leírás alapján mintha Magyart látnánk megelevenedni szemünk előtt. Az Alinsky-féle modellben a radikális aktivista politikai, társadalmi és médiaeszközökkel nyomást gyakorol a kormányzati szervekre, és eközben a célok elérése érdekében bármilyen eszközt felhasználhat. Hirdette, hogy mellőzni kell mindenféle morális megfontolást, amikor az aktivista cselekszik: a hazugság, a megtévesztés, az erőszak teljesen legitim eszközei ennek a módszernek. Magyar is folyamatosan tüntetéseket szervez, és a kormány lemondását kezdte követelni. A tüntetések alkalmával az is előfordult, hogy hívei ordítoztak és riportereket inzultáltak.
Alinsky, ez a szellemi toprongy, Lenin szellemi örököse, az 1971-ben megjelent Radikálisok szabálykönyve című művében (Saul Alinsky: Rules for Radicals, Random House, 1971) megmutatta igazi karakterét. Ugyanis írását többek között Lucifernek ajánlotta, ezekkel a szavakkal: „Ne felejtsük el legalább futólag elismerésünket kifejezni a legelső radikális iránt. Annak a személynek, aki minden legendánk, mítoszunk és a történelmünk szerint az ember által ismert legelsőként lázadt fel a hatalmon lévők ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy királyságot is szerzett magának – Lucifernek.” Ennek a gondolataiba gabalyodott bele Hillary Clinton és Barack Obama. Akarva-akaratlanul, de ennek a luciferi személyiségnek váltak elvbarátaivá az utcán randalírozó Magyar-hívek, ezzel a luciferi gondolatvilággal azonosultak a Tisza Párt európai parlamenti képviselői. Követőit az sem érdekli már, azt is benyelték tőle, hogy ígérete ellenére beült az Európai Parlamentbe. Az sem zavarja őket, hogy piramisjátékos csalás miatt elítélt aktivistával dolgozik, az is rendben van szerintük, hogy titokban rögzítette felesége szavait. Morális ingerküszöbük mélyen alatta van annak a szintnek, amellyel érzékenyen tudnának reagálni Magyar volt feleségével kapcsolatos viselkedésére, fenyegetőzéseire, a személyi szabadság korlátozására és trágár gyalázkodására.
Már a baloldali újságírók is könnyesre röhögik magukat Magyar nárcizmusához társuló fantazmagóriáin. Egyik alkalommal a kormány hanyagságának betudva elhagyott, lepusztult, gondozatlan vidéki tájnak nézett egy profi vállalkozó által üzemeltetett airsoftpályát. Más esetben egy egyszerű rendőri rádiókészülékre mondta azt, hogy az bizony internetblokkoló. Az is megesett, hogy addig fixírozott egy rendőrt, amíg az (csakis az ő számára) titkosszolgává nem változott. Azért ez egy kicsit sok egy év alatt, komoly államférfiak hosszú évtizedek alatt sem hordanak össze ennyi sületlenséget. De sokkal veszélyesebb az, amit Magyar Putnokon művelt és ezt a gátlástalan, agresszív magatartást, most itt főleg karácsony előtt vegyük nagyon komolyan. Emberünk kezében mikrofonnal hangosítást használva üvöltözött egy templom előtt, beordibált a bent lévő polgármesternek és a kijövő templomi menetnek, s még akkor is üvöltözött, amikor már csak a hívek haladtak át a Tisza Párt támogatói között. Ezzel a magatartásával kiírta magát a szó nemes értelmében demokratának nevezhető politikusok sorából, de könnyen lehet, hogy sohasem tartozott oda.
A „nárcisztikus” szó eredete a görög mitológiára vezethető vissza. A kifejezés Narcisszuszra, egy görög mítosz alakjára utal, aki rendkívül gyönyörű volt, és szerelmes lett a saját tükörképébe, amit a vízben látott. Egy idő után Narcisszusz e tükörképébe annyire belehabarodott, hogy képtelen volt elfordítani róla a tekintetét. Végül elpusztult, mert nem tudott sem enni, sem inni, folyamatosan csak az önnön képét bámulta. Magyar Péter esetében a pakliban ez is benne van, persze csak szellemi értelemben. Feltehető, hogy az érdemi politikai döntéseket és a protesten túlmutató üzeneteket eddig kerülő súlytalan Magyar-projekt nem éli túl a valódi megméretést. Abban a nem várt esetben, ha a Magyar-jelenség a 2026. évi országgyűlési választásokig velünk maradna, akkor majd fel kell tennünk magunknak a Lázár János által megfogalmazott kérdést: futóbolondokra vagy komoly emberekre bízzuk a kormányzást?
A szerző jogász
