MH/ MTI
2024. december 19. csütörtök. 18:01
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok távozó adminisztrációjának közelmúltbeli egyoldalú lépései megnehezítették egy egész térség energiaellátását, a Gazprombank elleni szankciók épp azon országokat hozták nehéz helyzetbe, amelyek „nem a mainstream politikát képviselik, amelyek egy konzervatív, patrióta, nemzeti politikát képviselnek, amelyek politikája sokkal inkább egybeesik az új, leendő amerikai elnök politikájával”.
„Az amerikai kormány nyilvánvalóan pontosan tudta, hogy ezzel az intézkedéssel milyen hatásokat vált ki, pontosan tudta, hogy milyen országoknak okoz ezzel problémát” – vélekedett.
„Tehát nyilvánvalóan ez egy politikai bosszú, amelyet a demokrata párti adminisztráció most végrehajtott egyes közép- és délkelet-európai országokkal szemben. És nemcsak hogy lelepleződtek, de önmaguk is beismerték, hogy ez egy politikai akció volt” – közölte.
Majd rámutatott, hogy míg Washington kivételt adott a földgázért való fizetésre, amelyre egyébként már kidolgozták a térségbeli országokkal az alternatív megoldást, „abszolút politikai döntéssel” továbbra is megtiltották a Gazprombankon keresztüli pénzügyi tranzakciókat a paksi bővítés esetében.
„Ez felháborító, ez szövetségesekhez abszolút nem méltó viselkedés és egyértelmű politikai bosszú. Én azt gondolom, hogy minden egyes ilyen támadást nemzeti szuverenitás elleni támadásként kell kezelni, hiszen az energiabiztonság egy szuverenitási kérdés is” – szögezte le.
Szijjártó Péter nagy szerencsének nevezte, hogy januárban olyan amerikai adminisztráció lép hivatalba, amely a barátjaként kezeli a magyar kormányt, és amellyel kiváló volt az együttműködés 2016 és 2020 között is.
Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormányzat „egyértelműen ellenségként tekint ránk, és jól láthatóan már egy politikai bosszú keretében attól sem tartózkodik, hogy Magyarország számára energiaellátási kockázatokat okozzon”.
„Azonban mindenki nyugodt lehet, ezeket a kockázatokat is kiküszöböljük. A szükséges jogi, technikai, technológiai lépéseket megtettük már részben, valamint meg fogjuk tenni a következő időszakban is. Magyarország energiaellátása biztonságban van és biztonságban is lesz, amíg mi vagyunk kormányon” – tudatta.
A miniszter végül kifejtette, hogy a világ villamosenergia-igénye folyamatosan nő, az ellátás biztosítása pedig nem politikai vagy ideológiai, hanem kőkemény fizikai kérdés.
Majd aláhúzta, hogy Magyarország számára egyedül a nukleáris energia garantálhatja hosszú távon a biztonságos ellátást, amely segít a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzésében, illetve a környezetet is kíméli.
„Ha megépülnek az új paksi blokkok, megbízható módon lesz úgy energiánk, hogy nem leszünk ráutalva a nemzetközi energiapiacnak az elképesztő változásaira, az áremelkedésre” – jegyezte meg.
„Minden egyes országnak a világon az a saját nemzeti hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, hogy milyen energiahordozókat használ, azokat hogy állítja elő, vagy épp honnan vásárolja. Ehhez senkinek semmi köze nincs. Tehát mi sem avatkozhatunk bele más országok energiapolitikájába, miért is tennénk, de mások sem avatkozhatnak bele a mi energiapolitikánkba” – figyelmeztetett.