NGM a csökkentett kamatozású Széchenyi Kártya beruházási hitelekről: Nagy segítség a vállalkozásoknak

MH/MTI
2024. december 19. csütörtök. 20:39

A legfrissebb statisztikák szerint 2024 októberéhez képest a hitelkérelmek száma kilencven százalékkal 1714-re ugrott, míg az igényelt hitelösszeg 81 százalékkal, 49,3 milliárd forintra emelkedett novemberre a programot lebonyolító Kavosz Zrt.-nél, illetve a Széchenyi Kártya programban résztvevő kereskedelmi bankoknál.

Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a kereslet élénkülése kapcsán a közleményben kiemelte: olcsóbb finanszírozással a vállalkozások sokkal bátrabban mernek beruházni. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy az alapterméknek számító Széchenyi Kártya Beruházási Hitel Max+ hitel esetében az átlagos igényelt kölcsönösszeg harmadával, az októberi 87,8 millió forintról 116,5 millió forint fölé emelkedett. Miközben összességében 57 százalékkal nőtt a termékre beadott jelentkezések összege az előző hónaphoz képest. Októberhez viszonyítva több mint 81 százalékkal magasabb, négymilliárd forintot meghaladó igényt regisztráltak az Agrár Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel Max+ hitel iránt, az átlagos hitelösszeg így negyvenmillió forint fölé nőtt.

A legnagyobb növekedés a vállalkozások fejlesztését leggyorsabban segítő és eszközbeszerzésüket leghatékonyabban támogató Széchenyi Lízing Max+ terméknél jelentkezett: az igénylések száma 110 százalékkal 1345-re nőtt, a vállalkozások az októberi 10,2 milliárd forint után novemberben több, mint 21,8 milliárd forintnyi eszközlízingre adtak be igénylést. Az átlagos finanszírozási összeg a lízing tekintetében meghaladja a 15 millió forintot. Szabados Richárd felhívta a figyelmet arra, hogy ez abszolút csúcsnak számít a programelem meghirdetése óta.

Az államtitkár hozzátette, a múlt héten teljessé vált Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási termékpalettája hozzájárul a hazai mikro- kis- és középvállalkozások beruházási kedvének nagyfokú élénküléséhez. Ezt bizonyítja az is, hogy eddig több mint 730 előregisztrációt fogadtak a Demján Sándor tőkeprogramban, az 1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra előzetesen regisztrálók száma pedig már meghaladta az 1800-at. A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programra több mint 400-an regisztráltak, de már beérkeztek az első előzetes érdeklődések az exportösztönző hitelprogram elemeire is.

A kormány a Demján Sándor Programon keresztül 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai kkv-k méretugrását, a termelékenység növelését, ezáltal is hozzájárulva, hogy a magyar gazdaság 2025-ben három százalék feletti mértékben növekedjen – emlékeztetett az NGM.

Elolvasom a cikket