Orbán Viktor: A jövő a patriótáké

MH
2024. december 19. csütörtök. 7:44

„A legközvetlenebb haszna Trump győzelmének gazdasági természetű. Amerika korábban a második legnagyobb befektetője volt a magyar gazdaságnak, ma viszont már csak a negyedik. Ez összefügg azzal, hogy a demokrata kormányzat kifejezetten diszkriminálta Magyarországot” – mondta a miniszterelnök.

Rámutatott, hogy Trump győzelmével vége ennek a magyarellenes politikának, majd kereskedelmi megállapodást, tisztességes vízumelbánást, és magas technológiai színvonalat képviselő amerikai befektetőket helyezett kilátásba.

„A nemzetközi politikában mi, magyarok vagyunk az egyetlenek, akik 2010 óta következetesen azt mondjuk, amit Trump, ezért úgy tekintenek ránk Amerikában, hogy mi már Trumpok voltunk Trump előtt is. Mi akkor voltunk patrióták, amikor nyugaton még a progresszív liberálisok vitorláját dagasztotta a szél. A politikában azonban a méret sokat számít. Amerika egy világbirodalom hatalmas GDP-vel és hadsereggel. Magyarországnak nem szabad túlértékelnie magát, és nem gondolhatjuk azt, hogy a világ azzal foglalkozik, hogy megoldást találjon a mi történelmi problémáinkra” – mondta a miniszterelnök Donald Trump győzelmével kapcsolatban

Orbán Viktor elmondta, hogy még nem dőlt el, hogy milyen útra lép Szíria.

„Ha terrorcsoportok veszik át a hatalmat, és nem jön létre konszolidációs egységkormány, akkor milliók próbálnak ismét illegális módon bejutni Európába, ezzel jelentősen növelve a biztonsági kockázatokat. A helyzet forró, így a tűzzel játszik, aki óvatlanul avatkozik bele a szíriai konfliktusba.”

Még nem dőlt el, milyen útra lép Szíria. Ha terrorcsoportok veszik át a hatalmat, és nem jön létre konszolidációs egységkormány, akkor milliók próbálnak ismét illegális módon bejutni Európába, ezzel jelentősen növelve a biztonsági kockázatokat. A helyzet forró, így

Orbán Viktor 2025-ről a következőket mondta: egy hete kötötték meg a bérmegállapodást a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, amely három év alatt 40 százalékos minimálbér-emelést hoz magával. Emellett két lépésben megduplázzák a gyermekek után járó adókedvezményt, új lakhatási politikát vezetnek be, így a fiataloknak sokkal könnyebb lesz saját otthonhoz vagy lakásbérlethez jutniuk. Mindemellett megindul egy nagy kollégiumépítési program, így kiszabadulnak a diákok is a magas albérleti díjak nyomasztó szorításából. Illetve elindul a munkáshitel is a már dolgozó fiatalok számára.

A miniszterelnök az idei belpolitikai kérdésekkel kapcsolatban elmondta, világsztárokat veszített el idén a magyar politikai közösség.
„Nemcsak egy államfőt és egy minisztert, hanem két fantasztikusan teljesítő politikai világsztárt veszítettünk el.”

„Az ellenzéki térfélen a projekt ugyanaz, mint eddig, csak a főszereplő változott. Magyar Péter küldetése ugyanaz, mint az előző, bukott jelölteké volt: brüsszelizálni Magyarországot. Ezek valójában brüsszeli pártok, amelyeknek csak a működési területük Magyarország. Így volt ez Dobrev Klára pártjával is, és most sincs másképp a Tisza Párttal.”- Mondta Orbán Viktor az ellenzék helyzetével és Magyar Péter felbukkanásával kapcsolatban.

Elolvasom a cikket