Az Ágota-karácsony mindig a legszebb oldalát mutatja a gyermekvédelemnek

MH/ MTI
2024. december 20. péntek. 22:33

Fülöp Attila az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekvédelmi gondoskodásban élők számára szervezett karácsonyi ünnepségen úgy fogalmazott: az Ágota-karácsony nem a tolakodó fajta, hanem sokkal inkább az elfogadó és szeretetteljes segítőkészséget mutatja.

A politikus köszönetet mondott az Ágota-közösségnek, hogy segíti: minél több gyermek arcán legyen mosoly, ne csak karácsonykor, hanem minél több napon az évben.

Fülöp Attila hangsúlyozta, a kormányzatban dolgozók szívügyüknek érzik, hogy a gyermekotthonokban élők személyre szóló ajándékot kapjanak. Idén karácsonykor a minisztériumok, különböző kormányzati intézmények 17 ezer munkatársa gyűjtött és állított össze több mint hétezer gyermek számára ajándékot.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint Jézus Krisztus mindannyiunk testvére, annak is, aki nem tud róla. De ő barátságát is felkínálta, és aki ezt elfogadja, az boldogabb, teljesebb életet tud élni – mondta. Salgó László Péter, Csongrád-Csanád vármegye főispánja úgy fogalmazott, az ajándékok készítése az Ágota-közösségnek a karácsony szellemét hozta el a kormányhivatalba.

A hivatal munkatársai közösségként azért dolgoztak, hogy az ajándékok minél szebbek, jobbak legyenek. Az idén 175 gyermeknek készítettek ajándékot – tette hozzá. A kormányhivatal idén először rendezte meg az Ágota-futást, amelyet jövőre is megszervez azzal a céllal, hogy Ágotafalván fejlesztőközpontot hozzanak létre – mondta a főispán.

Az Ágota Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országos ünnepségre 13 vármegyéből mintegy ezer nevelőszülőnél vagy lakásotthonban élő gyermek érkezett, akik a támogatóknak köszönhetően személyre szóló karácsonyi ajándékot kaptak.

A szolgáltató által ellátott hatezer gyermek mindegyike megkapja saját ajándékát, azoknak, akik nem voltak jelen az ünnepségen, nevelőszülőjük juttatja el a meglepetést.

Az ünnepségen adták át a szervezet munkatársainak és önkénteseinek elismeréseit is.

Elolvasom a cikket