A Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy vezetői körlevelet adott ki a biztosítóknak és biztosítási alkuszoknak az évenkénti márciusi lakásbiztosítási átszerződési időszakokkal kapcsolatos az ügyfelek érdekének védelmére, a tájékoztatási és jogalkalmazási gyakorlat egyértelműbbé tétele érdekében.
Az MNB egyrészt kiegészítette a lakásbiztosítási átszerződési időszakról szóló, az ügyfeleknek évente kiküldendő mintalevelek tartalmát. Az ügyfelek kalkulációinak megkönnyítése, illetve az új szerződések megkötése érdekében e tájékoztatókba is bekerültek a meglévő lakásbiztosítással kapcsolatos adatok (kötvényszám, biztosított ingatlan főbb adatai, éves biztosítási díj, esetleges tartamengedmény vagy – pl. lakáshitel miatt – a biztosítási kifizetés engedményezése).
Nyomatékosította az MNB az ügyféltájékoztatóban azt is, hogy a kampányidőszakban felmondott szerződések egységesen április 30-án szűnnek meg (addig a díjat meg kell fizetni). Az érintett ügyfeleknek a folyamatosság, ingatlanuk védelme érdekében ezért fontos gondoskodniuk arról, hogy már május 1-jétől rendelkezzenek új biztosítási kötvénnyel. A biztosítóktól jó gyakorlat, ha az ügyfeleket január 25. és február 15-e között kiküldött levélben tájékoztatják a tavaszi átszerződési lehetőségről, és ezt kiegészítik a szerződés megkötését elősegítő adatokkal feltüntetésével is.
A felügyelet másik körlevele a több biztosító által a lakásbiztosítások mellé adott tartamengedményekkel (vagyis „a hosszabb időre szerződők alacsonyabb díjat fizetnek” elvével) kapcsolatos nemkívánatos jelenségeket szünteti meg. Az MNB a maximum 3 éves tartamengedményt tartja jó gyakorlatnak. Az ügyféligények ugyanis gyorsan változnak és a hosszú kötöttséggel járó tartamengedmények (mivel a szerződésből való idő előtti kilépésnél az ügyfélnek meg kell fizetnie az elengedett díjrész különbözetét) akadályozhatják az ügyfelek szabad átszerződését, akár a kampányok idején is.
Az MNB emellett azt támogatja, hogy a tartamengedmény, díjkedvezmény időszakának lejárta után az adott lakásbiztosítások további feltételek nélkül maradjanak fenn, vagyis az adott ügyfelek biztosítási díja legföljebb a szerződéses indexálás szerint változzék. Nem követendő gyakorlat, ha a biztosító ehelyett automatikusan – esetleg az ügyfelei ismételt hozzájárulása nélkül – megújítja a jogot arra, hogy bizonyos újabb periódusra visszakövetelhesse magának az engedményt akkor, ha ügyfelei felmondanák szerződésüket.
Az alkuszoknak címzett körlevelében az MNB elvárja, hogy a biztosításközvetítők a velük élő megbízással rendelkező ügyfelek lakásbiztosításait kétévente – a szerződéses évforduló előtt legalább 2 hónappal – vizsgálják felül, s ezt ellenőrizhetően dokumentálják is. Az alkuszoknak tájékoztatniuk kell ügyfeleiket arról, hogy azok biztosításai fedezik-e a biztosított vagyontárgyak értékét, s célszerű aktívan bevonni az ügyfeleket a felülvizsgálatba (pl. azoknak az ingatlan, ingóságok értékének változásáról szóló közlésével). Emellett informálniuk szükséges a biztosítottakat a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) lehetőségéről, illetve arról is, hogy ha valaki adott hitelfedezeti lakásbiztosításáért kamatkedvezményt kap bankjától, akkor egy másik biztosítóhoz való átszerződéssel esetleg elveszítheti azt.
A társasházaknak a lakásbiztosítási kampányokba való aktívabb bevonása érdekében az MNB egy további körlevélben felhívta a biztosításközvetítőket: fejlesszenek olyan online összehasonlító kalkulátorokat (a biztosítók aktív webszervízes támogatásával), ami megkönnyíti a maximum 6 lakásos társasházak választási lehetőségét az ajánlatok között. Az ennél több lakást magukénak tudó társasházak esetében az MNB azt szorgalmazza, hogy a biztosításközvetítők a kampányidőszakokat megelőzően, január-februárban keressék meg azok közös képviselőit a társasházak vagyonbiztosításának felülvizsgálatára. Ez lehetővé teszi, hogy a társasházbiztosítások átkötéséről szóló közgyűlési döntések még az átszerződési időszakban megszülethessenek.
Az MNB a piaci konzultáció alapján a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében a nagyobb fejlesztéseket 2026-tól várja el a biztosítóktól, de jó gyakorlatnak tartja, ha a körlevelekben foglaltakat már 2025-től alkalmazzák az intézmények.
Az MNB módosította az MFO feltételrendszerét is, aminek legfőbb célja, hogy a fogyasztóbarát lakásbiztosítások is fel tudják venni a versenyt a lakásbiztosítási kampányok során a rugalmasabb árazási feltételek mellett versenyző hagyományos lakásbiztosításokkal. Eddig ugyanis az MFO termékek díjtételeit csak negyedévente a negyedév első napjára lehetett módosítani, továbbá mindezt 60 nappal korábban be kellett jelenteni az MNB részére. Ezzel szemben a hagyományos lakásbiztosítások díjai a kampány során akár többször is változhattak, így az MFO háttérbe szorult. Ezt a feltételt tette rugalmasabbá a bevezetett módosítás, ami lehetővé teszi, hogy akár másnapra új díjat hirdethessenek a biztosítók az MFO termékekre.