Steiner Attila: Többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak otthonfelújítási támogatásra

MH/ MTI
2024. december 20. péntek. 14:35

Hozzátette, hogy számos, korábban kért dokumentációt nem kell már benyújtani, az egyszerűsítésnek köszönhetően például nem kell kifizetési ütemtervet készíteni vagy záró kivitelezői nyilatkozatot csatolni, emellett közüzemi számlákat sem fognak kérni a bankok. A részletes pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon elérhető, a könnyített jelentkezés január közepétől indul – mondta az államtitkár.

Steiner Attila elmondta: további újítás lesz, hogy a köztartozás-mentességi igazolást az első kifizetéshez elég lesz benyújtani, emellett eltörölték a tanácsadói regisztrációt is.

A források könnyebb és gyorsabb lehívása érdekében megkönnyítik a részvételt a programban, nem módosul azonban a legalább 30 százalékos energiamegtakarításra vonatkozó feltétel, illetve a támogatható tevékenységek, munkálatok köre, gázkazánok cseréjére nem kérhető támogatás – hívta fel a figyelmet.

Kibővítették a felújításban érintett házak építési idejét is: a támogatásokat mostantól a 2006-ig megépült családi házakra lehet igénybe venni, az építési év mintegy 17 éves kibővítésével nagyjából 300 ezerrel többen pályázhatnak az államtitkár szerint.

Ismertetése szerint december közepéig több mint 43 ezren érdeklődtek az MFB hálózatában, az OTP-nél és a Gránit Banknál elérhető otthonfelújítási program lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósítása iránt. Az energetikai korszerűsítéshez otthononként elérhető támogatásról elmondta: az elérhető hétmillió forinthoz egymillió forint önerőt kell biztosítani, az állam hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást ad, a fennmaradó hárommillió forint kamatmentes hitelt pedig a bankok nyújtják. A teljes elérhető forráskeret a megújított programban 73 milliárd forint, ebből 67 milliárdot a vidéki fejlesztésekre különítettek el. Az idén júliusban indult programmal összesen húszezer családi ház energetikai korszerűsítését tervezik elérni.

A vidéki otthonfelújítási programról Steiner Attila közölte, hogy az majd januártól indul, a támogatható tevékenységek közé bármilyen házfelújítási cél sorolható, és az ötezer lakosúnál kisebb településeken élő gyerekes családok pályázhatnak. A hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás mellé maximum hatmillió forint kedvezményes kamatozású hitelt lehet felvenni, a beruházás felét önerőből kell finanszírozni. A támogatást a számlák alapján nyújtja az állam. Jelentős érdeklődésre számítanak, és arra, hogy mintegy százezren élnek a lehetőséggel – jelezte az államtitkár. Megjegyezte, hogy egy háztartás akár mindkét programban igényelhet támogatást otthona korszerűsítéséhez, felújításához.

A kormány célja, hogy a gazdaságot élénkítsék a programok, ösztönözve a helyi vállalkozások részvételét, ami az ipar és a lakosság számára egyaránt kedvező – összegezte.

Elolvasom a cikket