Magdeburg: Őrizetbe vették a tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost

MH/MTI
2024. december 21. szombat. 9:44

Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként.

A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra.

„Ez katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak” – mondta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, aki tudatta, a férfi feltehetően egyedül cselekedett.

Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik. „Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk” – írta Scholz az X közösségi oldalon. A városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.

Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. „A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek” – áll a közleményben.

Az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban – mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Elolvasom a cikket