Orbán Viktor: Meg kell védeni Magyarországot

Nagy Áron
2024. december 21. szombat. 10:47
Frissítve: 2024. december 21. 10:59

Sajtótájékoztatója elején Orbán Viktor megemlékezett a németországi terrortámadásról, amelyet tragikusnak, ugyanakkor szinte már-már „menetrendszerűnek” nevezett. Mint mondta, ezt nem lehet elválasztani attól, ahogy Nyugat-Európa átalakult, vagyis a tömeges bevándorlástól. A tanulság pedig az, hogy meg kell védeni Magyarországot az efféle átalakulástól.

A soros elnökség nehéz volt, de sikeres, amit még a magyar kormány ellenfelei is elismertek, jelentette ki Ursula von der Leyen minapi gratulációjára utalva. Beszélt arról is, hogy elnökségi keretben a háborúval nem tudott foglalkozni az EU-n belüli véleménykülönbségek miatt. Ezért a békemissziót kifejezetten magyar kezdeményezésként indította el.

Kiemelte Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, amely régi adósság volt, és a magyar elnökségnek sikerült ezt keresztül vinni. Ezzel „ellégiesedtek” a határok Románia és Magyarország között. Ez többek között azt jelenti, hogy csaknem a duplájára nőtt az átlépési lehetőség a két ország között, ami a határrégió gazdaságélénkítése szempontjából is fontos.

Kitért az unió versenyképességére, ami a Draghi-jelentés szerint is rohamosan csökken. Ebből le kellett vonni a következtetéseket, így születetett a budapesti versenyképességi paktum. Orbán Viktor emlékeztetett: korábban ilyen nem született.

További eredmény, hogy sikerült közös álláspontot kialakítani az európai agrárium jövőjéről.

Ha Donald Trump hivatalba lép és csak a felét megvalósítja annak, amit beharangozott – folytatta – annak komoly hatása lesz a világra. Majd jelezte: Európának rá kell jönnie arra, hogy egy új realitás jön. Teljesen más lesz a Nyugat hozzáállása a migrációhoz, a hagyományos értékekhez, a háborúhoz és a gazdasághoz is.

– Át fogunk térni a háborús korszakokról a béke korszakára – jelentette ki.

Elolvasom a cikket