MH/MTI
2024. december 21. szombat. 7:38
Frissítve: 2024. december 21. 7:41
A bűntény előtt radikális iszlamista körökben elterjedt egy videófelvétel arról, hogy a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott be.
A 22 éves Naim Boudaoud-ra és a 23 éves Azim Epsirkhanovra – a tette elkövetése után járőröző rendőrök által lelőtt merénylő barátaira – 16 évi börtönbüntetést szabtak ki.
A támadást megelőző napon a három férfi a nyugat-franciaországi Rouenba utazott, hogy kést vásároljanak – nem azt, amellyel Samuel Patyt lefejezték -, ezt megtalálták a bűncselekmény helyszínén.
A merénylet napján Naim Boudaoud – az egyetlen, aki hármójuk közül tudott vezetni – elkísérte a merénylőt, Abdoullakh Anzorovot egy airsoft pisztolyokat árusító boltba, majd letette a középiskola közelében, ahol Samuel Paty tanított.
Az ügyészség közölte: a két fiatalember „logisztikai segítséget nyújtott” Anzorovnak, de nem volt bizonyítható, hogy tudtak gyilkos tervéről, így ejtette a bűnrészesség vádját, csak a terrorista bűnszervezethez tartozás címén emelt vádat, amely akár 30 évi börtönnel is büntethető.
A tanár elleni „gyűlöletkampány” két elkövetőjét, az 52 éves Brahim Chninát és a 65 éves Abdelhakim Sefriouit terrorista bűnszervezethez tartozás címén 13, illetve 15 évi börtönre ítélte a bíróság.
Brahim Chnina, annak a középiskolás lánynak az apja, aki azt hazudta, hogy a pedagógus hátrányos megkülönböztetésben részesítette az osztálya muzulmán tanulóit egy szólásszabadságról tartott órán, amelyen egy Mohamed-karikatúrát mutatott, már október 7-én a tanárral szemben ellenséges hangnemű üzeneteket és videókat osztott meg a közösségi médiában.
Abdelhakim Sefrioui, az azóta feloszlatott Hamász-barát Sejk Jaszin Közösség alapítója egy másik videóban „bűnözőnek” nevezte Samuel Patyt.
A négy másik vádlott – köztük egy nő – ahhoz a dzsihadista közösségi hálóhoz tartozott, amelynek tagjai kapcsolatban álltak Anzorovval az interneten. A 36 éves Priscilla Mangelre az ügyészség terrorizmusra felhívás címén 18 hónapi felfüggesztett elzárást kért, a 22 éves Yusuf Cinarra pedig 1 évi börtön kiszabását terrorizmus védelmezése miatt. A 22 éves Ismael Gamaevre – ő volt az egyetlen, aki beismerő vallomást tett – az ügyészség 5 évi börtön kiszabását kérte, a 22 éves Louqmane Ingarra pedig 3 évit.