Vadásznak Aszad hóhéraira

Rendkívül érdekes helyzetjelentést adott Damaszkuszból, egészen pontosan Aszad elmenekült híveinek az üresen maradt otthonaiból a BBC. Mint az összeállításból sok más mellett kiderül, a rezsim egyik legrettegettebb embere, Dzsamil Haszan is elfutott a városból. Amikor a szomszédok és a felkelők pár nap múlva behatoltak az ingatlanába, lehangoló kép fogadta őket. A hűtőben egy félig megevett répatorta volt, a tányéron pedig egy kés. Az ágyak tele voltak ruhákkal és üres cipősdobozokkal. A virágok fonnyadtak, a csészéket és tányérokat pedig a mosogató mellett hagyták koszosan.

A dolgozószoba faláról pedig a mosolygó Hasszán és Aszad bekeretezett fotója néz vissza a látogatóra, amelyen a következő szöveg állt: „Az ég a miénk, de másoknak tilos.”

A BBC utal arra, Hasszán – akit sok civil „mészárosként” emleget az utcájában – Aszad egyik legzordabb végrehajtója volt. Ő vezette a légierő hírszerzését, és ugyancsak ő felügyelte a fogolytáborok hálózatát, beleértve a hírhedt Mezzeh börtönt is, ahol a rabokat rendszeresen megkínozták.

A férfit ez év elején távollétében ítélték el Franciaországban két szír–francia állampolgár bebörtönzéséért és megkínzásáért. De Németország is „őt akarja”, sőt az Interpol pedig nemzetközi körözést adott ki ellene. A beszámoló szerint a szomszédok félnek, hogy rajtuk, a maradottakon csattan majd az ostor. A riportból amúgy az is kiderül, hogy a helyiek látták, amint a házra felügyelő őrség tagjai eldobálják az egyenruháikat, majd elfutnak a helyszínről.

Elolvasom a cikket