„Ha Putyin támad, készen kell állnunk”

„Ha Putyin támad, készen kell állnunk a háborúra” – jelentette ki a német védelmi miniszter, hangsúlyozva az ország védelmi képességeinek megerősítését. A Der Spiegel cikke szerint Boris Pistorius elmondta, hogy a Bundeswehrnek „hadra foghatónak” kell lennie, hogy felkészüljön egy esetleges konfliktusra.

A lap beszámolója szerint Boris Pistorius legalább 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz a 2028-tól a fokozódó biztonsági kihívások miatt. Majd hozzátette: „Ha Putyin támad, képesnek kell lennünk háborút vívni”.

A miniszter a Schuldenbremse (az alkotmányba foglalt adósságfék) reformját javasolta, hogy kielégíthetők legyenek a romló biztonsági helyzet miatti igények – mind a külső fenyegetettség, azaz a háború, mind pedig a belső veszélyek, így szélsőséges politikai csoportok megerősödése okán.

Közben Donald Trump leendő amerikai elnök a NATO-partnerektől költségvetésük GDP-arányos növelését kérte, akár 5 százalékra is, ami további terheket róhat Németországra – mutat rá a lap.

A védelmi miniszter úgy látja, hogy a hadseregnek fel kell készülnie a külföldi bevetésre is, amennyiben békefenntartó csapatoknak kell biztosítaniuk a tűzszünetet Ukrajnában. „Németország, mint Európa legnagyobb NATO-tagországa és Európa legnagyobb gazdasága nem állhatna tétlenül a háttérben” – mondta Pistorius. Ugyanakkor világossá tette: „Amíg a háborúnak nincs vége, addig nem lesznek német katonák ukrán földön”.

Elolvasom a cikket