Mi hát a teendő?
Alapvető emberi igény, hogy fontosnak érezzük magunkat, tudhassuk azt, hogy valaki számára valamilyen szempontból fontosak vagyunk. Hitünk alapján biztosak vagyunk abban, hogy az Istennel állunk párbeszédben, hogy neki nagyon, de nagyon fontosak vagyunk, és ő minden képzeletet felülmúló módon szeret minket. De szeretnénk érezni az emberek világában is ezt a fontosságot. A munka nélküli embernek sokszor éppen az a problémája, hogy senki nem tart igényt a munkájára. Vagy őrá magára sem? Ez gyakran lelki szétzilálódást, megrendülést okoz.
Manapság minden pénzben fejeződik ki. Pontosabban: szinte minden. Mert az élet és a szeretet értékét nem lehet pénzben kifejezni. Az értékvesztés elbizonytalanítja az embert a hétköznapi életben is. Mi az, amiért érdemes rendkívüli erőfeszítéseket tenni? Mi az, ami megéri a személyes áldozatot? Ha a társadalom ezeket is a pénz értékéhez méri, akkor a saját létét sodorja veszélybe. Ha nem tekinti létezőnek azt, amit nem lehet pénzért megvásárolni, vagy ami nem pénzbe kerül, akkor a halál kultúrájába sodródik: a diszkrét, esetleg tehetősnek látszó, feltűnés nélküli pusztulásba.
Hitünk fényében keressük a választ. Ha csak evilági, általunk ismert erőforrásokat veszünk számba, akkor könnyen elveszíthetjük a reményünket. Azt gondolhatjuk, hogy ilyen nagy nehézségek között az élet és a család kultúrájának nincs esélye. De a teremtett világ új és új meglepetéseket tartogat. A Teremtővel való kapcsolat pedig egészen más távlatokat nyit meg számunkra.
Legyünk tehát személyes szeretetkapcsolatban Istennel! Kérjük a Szentlelket magunk és családjaink számára. Imádkozzunk a családunkért, a családjainkért és egész népünkért! Meg fogjuk érezni az ima erejét!
Vegyük észre környezetünkben, rokonaink között, családunkban, hogy kinek mi az öröme, mi a bánata, kinek mire van igazán szüksége!
Ha nagyobb közösségért vagyunk felelősek, tudományos eszközökkel is vizsgáljuk a családok helyzetét, dolgozzunk ki akár községi, kerületi, városi vagy országos szinten stratégiákat, hogy könnyebb legyen családot alapítani, családot nevelni, eltartani és emberségben erősíteni. Minden ilyen erőfeszítés bőségesen megtérül, még gazdaságilag is.
Írásunk első három részében leírt megfontolások alapján összegezzük a megfontolásokat és az abból fakadó legfontosabbnak teendőket:
– A házasság és a család Isten alkotása. A házastársak javára, gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve, nem a házastársak döntik el, hogy mi legyen a tartalma.
– A házasság java hármas: a hűség, a gyermek és a szentség.
– Isten arca ragyog ránk a családban.
– A boldogságot az örökkévalóságra nyíló és önmagát megosztó szeretetkapcsolat adja.
– A család élete egy szüntelen apróbb-nagyobb önmegtagadások és áldozatok árán megharcolt szeretet körforgása.
– A gyermek elfogadása és szerető nevelése a család belső lényegéből következik.
– Ez a szeretet kívánja meg a férfi és a nő egyenlő méltóságát is.
– Isten a maga teremtő művét a saját képére és hasonlatosságára alkotott férfi és nő által teszi tökéletessé, meghívja őket arra, hogy szabadon és tudatosan is részt vállaljanak az emberi élet továbbadásában.
– Az új ember lelke és embersége a gyermek meghaladja a szülők hatalmát.
– Minden házastársi cselekedetnek nyitottnak kell lennie az élet elfogadása felé.
– Különös hangsúlyt érdemel a már megfogant emberi élet védelme és tisztelete.
– A családban élők nem egyenlők, hanem megosztott felelősséget viselnek egymásért, a család működtetéséért.
– A gőg, az önzés, a másik elnyomása, a bezárkózás kísértéseivel tudatosan kell küzdeni.
– A szülői tekintély és a szeretetből fakadó hatalom a következő nemzedék menedéke.
– A család készít fel a szeretetben megélt versengésre és a konfliktusok megoldására
– Az ember alapvető igénye az egzisztenciális biztonság és a fontosság tudata.
– A család a szeretet műhelye. Itt tanulható a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, a viszontszeretet, az irgalmasság, ami meghatározza az emberi viszonyokat.
– A nevelés elsődleges joga és felelőssége a szülőké, az állam segítse, ne akarja helyettesíteni a családokat
– Az Egyháznak különleges kötelességei vannak a családok iránt. Elő kell készítenie a fiatalokat a családi életre, és támogatni kell útjukon.
– A családokból álló közösségek tartják meg a plébániákat.
– Ha a házasság felbomlik, az Egyház – a keresztény szeretet, a család és a gyermekek érdekeiért megbocsátásra és a kiengesztelődésre szólít fel.
– A tömegtájékoztatásnak hatalmas felelőssége van a családok erősítésében vagy gyengítésében.
– Gazdasági berendezkedésünk, a két keresős családmodell, a kis méretű lakások nehéz helyzetbe hozzák a családokat, a dolgozó középnemzedék túlterhelt.
– Csak a szerető család tudja megmenteni az embert, a társadalmat az önzés, a káosz, az erőszak veszélyétől.
– A családban megélt és felragyogó isteni erő, tudja megmenteni népünket, világunkat, lendületet tud adni Egyházunknak is.
– Isten művében részesedve vagyonkezelők lehetünk a lények és a dolgok felett.
A megértett és helyesen értékelt helyzetnek megfelelően erővel, teljes energiánk bevetésével kell tennünk, ami helyes. A nagycsaládban élő ember tudja, hogy csak teljes életenergiája bevetésével tud fennmaradni. Csak így tudja teljesíteni a kötelességeit. Isten megsokszorozza az erőnket. Istennek minden lehetséges. „Minden lehetséges annak az embernek is, aki hisz.” Ezt az isteni erőt kérjük minden család számára, minden családokért élő és dolgozó ember számára, egész népünk számára folyamatosan, történelmünk és teljes életünk során, de különösen most, a családok évében.
A szerző bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
(Részletek a Szent István Társulatnál 2011-ben megjelent kiadványból. A hivatkozások pontos helye ott megtalálható. Szerkesztette Benda József)
