Legalább 207 embert öltek meg a Wharf Jeremie banda tagjai Haiti kikötői Cite Soleil negyedében a hónap elején – közölte az ENSZ. Mint a Reuters cikkéből kiderül, a szervezet felülvizsgálja az eredetileg 187-re becsült halottak számát.
Az orgánum szerint az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala azt közölte, hogy legalább 134 férfit és 73 nőt öltek meg az erőszakos bűnözők. A legtöbb áldozat egyébként idős ember volt, akiket boszorkánysággal vádoltak. A mészárlás egy héten át tartott és a Wharf Jeremie banda mintegy háromszáz tagja vett benne részt.
A gyilkosságokra azért került sor, mert a bűnszervezet fejének fia elhunyt, s a helyi „javasemberek” azt mondták a klán fejének, hogy a gyermek vesztét az idős boszorkányok idézték elő.