2024. december 24. kedd. 11:6
Mennyből az angyal helyett a terrorelháritás fegyveresei szálltak alá a Bazilika előtt az ünnepi karácsonyi vásári sokadalom biztonságának garantálására. A magdeburgi tragédiát követően Európaszerte hasonló fokozott óvintézkedések léptek életbe – van, ahol a történtekre reagálva a vásárokat azon mód, az első rémületből még fel sem ocsúdva, sebtében be is zárták.
Legtöbb helyen a marcona egyenruhások jelenléte egyfelől ugyan az emberekben oldja a maguknak sem bevallott szorongást, másfelől viszont tovább fakítja az ünnep eredeti tartalmát, a keresztény világban Jézus születése feletti össznépi örvendezést. Az üzlet azonban menthetetlenül rátelepedett az odaadó szeretet magasztos érzésére, aki mégis hagyná magát beleringani az emelkedett hangulatba, az a naiv lélek a háromezer forintos lángos láttán a profán való világban rögvest talajt foghat. (Az elmúlt kétezer évben Jézus nagy önuralomra tehetett szert, annak idején ugyanis bizony-bizony a templom külső udvaráról még ostorral űzte ki a kereskedőket és a templomi pénzváltókat.)
Az angyali szárnysusogást az idei karácsony előtti vásárban is elnyomja a sátrak, elárusító standok körüli forgatag morajlása. A tolongás, udvarias lökdösődés közepette felmerülhet bennünk a gondolat, vajon mire is ez a tömegeket össze sodró nagy nyomulás? A válasz alighanem az ember társas lény mivoltában keresendő. Ősi ösztönként ivódott belénk, hogy nem előnyös egymagunkban dacolni a ránk leselkedő ezernyi veszéllyel. Különösen így van ez manapság, amikor az individualizmus felfogása vált általánossá, az önzés, mások semmibe vétele a trendi, ami a villámgyorsan változó korunkban még inkább elbizonytalanítja az embert. Reflexszerűen a tömeghez vonzódást, a valahová tartozás iránti sürgető igényt válthatja ki belőlünk.
Ez a fajta igény történelmi közelmúltunkból fakadóan mifelénk még inkább felerősödik. Azért, mert a kommunizmus évtizedei alatt a hagyományos falusi közösségeket Rákosiék drasztikusan szétrombolták. Az erőszakos téeszesítés, a szovjet mintát lekoppintó iparosítás nyomán milliókat kényszerítettek átállni a városi életformára. Az új környezetben az emberek elidegenedve, talajt vesztve kóvályogtak a sivár panellakótelepek utcáin. Légüres térben nem találták a helyüket. Utódaik pedig ebben a szorongással terhelt családi légkörben cseperedhettek fel. Ezért is vágyakozik mindenki valamilyen biztonságot nyújtó közösséghez tartozásra – még ha olyan alkalmi, csupán az együvé tartozás illúzióját keltő eseményről is legyen szó mint például a karácsonyi vásár színes forgataga.
A családon kívül a valódi közösség kialakításának azonban fontos feltétele a nagyjából hasonló érdeklődési kör és a közös szellemi gyökérzet. Kevésbé szerencsés esetben ide sorolandó ilyen tényező lehet valamilyen veszély miatti aggódás, félelem is. Nem lehet véletlen például a rekordokat sorra döntő idei idegenforgalom, a karácsony vásárban tülekedők között is feltűnően sok külföldi turista, akiket Budapest egyedülálló szépsége mellett az Európa nyugati fertályán már ritkaságnak számító közbiztonság vonzott hozzánk. A magdeburgihoz hasonló vérfürdő réme már hosszú évek óta ott lappang a jóléti államok polgáraiban.
A Bazilika előtti vásári zsongásban csaknem a péntek esti magdeburgi tragédiával azonos időben a tömegben felsírt egy gyerekkocsiban ülő fiúcska. A világból még csupán a türelmetlenül toporgó lábakat, a tülekedő emberóriásokat észlelhette, de már ez is riadalmat keltett benne. Anyukája hiába nyugtatta, kétségbe esett bömbölése túlharsogta a közelben felcsendült karácsonyi éneket. „Stille Nacht…”
A szerző újságíró