Ez az eredmény egyben szükségtelenné teszi az „embriók”, azaz a mesterséges kő növesztésére szolgáló apró gyémántrészecskék szükségességét, és jelentősen leegyszerűsíti a laboratóriumban növesztett gyémánt előállítását, amely hatékonyabbá és megfizethetőbbé teszi azt.
A természetes gyémántok 150–250 kilométeres mélységben, szélsőséges körülmények között keletkeznek, ahol a hőmérséklet eléri a 900–1400 Celsius-fokot, és a nyomás nagyon magas.
Manapság a laboratóriumokban két módszert használnak a gyémántok előállítására: a HPHT (magas nyomás és hőmérséklet módszer) és a CVD (kémiai gőzfázisú leválasztási módszer).
A HPHT módszer a gyémántképződés természetes körülményeit utánozza a préselés és a magas hőmérséklet alkalmazásával. A CVD módszer gázkeverékből növeszti a gyémántot, a gyémánt „magján” egy szénréteget hozva létre.
A gyémántnövesztés új módszerében fémet (gallium, vas, nikkel és szilícium) melegítenek egy tégelyben körülbelül 1025 °C-os hőmérsékletre. A tégely biztosítja az egyenletes hőeloszlást és a megfelelő feltételeket a metán katalitikus aktiválásához. A gyémántképződés ebben a kamrában már negyedóra elteltével megkezdődik.
A felfedezés új korszakot jelent a gyémánt szintézisében, bár a technológiának megvannak a maga korlátai.
