2024. december 28. szombat. 12:49
Nyelvünkben vannak bizonyos szavak, amelyek hibátlanok, magyarosak, de a köznapi használat során helyénvaló az óvatosság – figyelmeztet bennünket Bernáth Aurél festőművész. Példának hozza fel az „elbűvölő” szót, mondván: az „elbűvölőben” akkora túlzás van, hogy egyetlen kifejezés az életen túli világba rukkoltat minket. Ez sok! S a nyelvben a pontosság a legnagyobb erény. „Elbűvölni” senki sem tud bennünket – teszi hozzá a festő –, csak a szerelem. Igazat adok Bernáth Aurélnak, de kiegészítem a véleményét egy fafajtával, amely hallottaiból „feltámadott”…
Ismeretes, hogy 1945. augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára. Az egész táj megsemmisült, a talaj elszenesedett, a sugárzás kimagasló volt. A tudós Harold Jacobsen, a bomba megalkotóinak egyike azt nyilatkozta annak idején a tekintélyes Washington Postban – amit a közelmúltban a lapban idéztek –, hogy a terület teljesen meddővé vált, ahol semmi sem fog megteremni hetvenöt évig. Ma már a nyolcvanadik évben járunk, és csodának, elbűvölő látványnak vagyunk a tanúi. 1946 tavaszán ugyanis, mindenki meglepetésére és örömére, új hajtások kezdtek előbújni a város romjai között. Ezek a facsemeték reményt és erőt adtak a bomba túlélőinek az újjáépítéshez. A robbanással járó lökéshullám, tűzgolyó és sugárzás száz-százötvenezer emberrel végzett, nem sok minden maradt meg, de a páfrányfenyők (Ginkgo bilobák) kitartottak! Az epicentrum kétkilométeres körzetében jelenleg százhetven ilyen „feltámadott” túlélő fa (Hibaku jumoku) maradt meg. Amikor a tűzgolyó elérte őket, látszólag szénné égtek, de a több millió évnyi evolúció felkészítette a páfrányfenyőket a legrosszabb körülményekre is.
Egy különleges megjelenésű, ősi fafajtáról van szó, amely legyezőszerű leveleivel egyedülálló a fenyők között. Nemcsak a látványa unikum, hanem a története is magával ragadó. Olyan fa, amely túlélte a jégkorszakot, és már Kr. e. a harmadik évezredtől használják gyógyhatása miatt is. Látványa megihlette Goethét, aki verset írt róla. – „E keletről gondjaimra / bízott fának levele / a tanult főt okosítja / titkot fejtetvén vele… // E kérdésre, mit megoldott / elmém, választ így adok: / nem sejteti-e dalom, hogy / egy, s mégis kettős vagyok?”
A páfrányfenyőt Kínában, főleg Szecsuanban, szentként tisztelik. Több évszázados példánya ismert. A régi taoista személyek kertjébe Ginkgót ültettek. Ahol a lámista buddhizmus (főleg Tibetben) gyökeret tudott ereszteni, a Ginkgo tisztelete napjainkig megmaradt. Szinte minden nagy eposzban szó esik a fenyőfáról. A görögöknél istennője is volt (Pithia), akinek embert áldoztak ősszel.
Mi lehet annál nagyobb hatalom, mint legyőzni a halált? A túlélők azok – még ha növények is –, akik (amik) leghatásosabban és legmeghatóbban ragaszkodnak az élethez. A túlélés egy lépés az élethez vezető úton. Egy megszállás, egy hódítás, egy atomtámadás semmiség – megmaradni, az a minden! A túlélést a sors ajándékozta a páfrányfenyőnek, jóllehet ára van, mert bűntudatot generálhat.
A páfrányfenyő a legősibb növény a földön. Már kétszázötvenmillió évvel ezelőtt is létezett. Sokáig kihaltnak hitték, mígnem egy német botanikus és orvos, Engelbert Kämpfer 1691-ben rátalált Japánban. A legrégibb példány Kínában található, 1250 éves lehet. A keleti filozófiában a Ginkgót szent fának, az életerő és harmónia jelképének tartják. Nem véletlenül!
A szerző újságíró