„Ebben az országban addig a politikusok egyetlen forintot se lopjanak, amíg van éhező gyerek.” Ezt a nagy lufit volt képes fölengedni a légtérbe Cserhalmi György Kossuth-díjas és a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész, aki saját elmondása szerint távol tartja magát a politikától. Képzelem, miket mondana, ha nem tartaná távol magát.
Karácsony és szilveszter alkalmából adott úgymond ünnepi interjút a Magyar Hangnak, az impresszumában – saját definíciója szerint – teljesen független politikai, társadalmi és kulturális hetilapnak és portálnak.
Ez a teljesen független megjelölés nem kicsit meghökkentő, már csak azért is, mert a mai magyar sajtóban nincs olyan, hogy független médium. Vagy a bal- vagy a jobboldalról finanszírozzák a médiumok fenntartását. Más kérdés, hogy a jobboldali médiumok vállalják saját identitásukat, a baloldaliak meg nem, következetesen függetlennek mondják magukat, miközben következetesen baloldali, ellenzéki érdekeket szolgálnak.
A teljesen független Magyar Hang impresszumában az is olvasható, a médium új arculata és applikációja a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány támogatásával készült 2024-ben.
Egy gondolatot idézek a Szuverenitásvédelmi Hivatal Ökotárs Alapítvánnyal kapcsolatos tanulmányából. „Az Ökotárs Alapítvány 1994 óta látja el a pénzelosztó és hálózatépítési feladatokat a külföldi nyomásgyakorló csoportok számára Magyarországon. Bevételeinek döntő hányadát külföldi finanszírozás biztosítja, kezdetben egy kelet- és közép-európai hálózati központon (Environmental Partnership Association) keresztül kapott forrásokat olyan amerikai alapítványoktól, mint a Ford, a Rockefeller vagy a Soros Alapítvány, majd Magyarország uniós csatlakozását követően fokozatosan átalakították a finanszírozási modellt. A hálózat bevételeinek döntő része mára az Európai Bizottság keretéből származik.”
Ezek után nagy kérdés, milyen érdekeket szolgál bárki, aki megnyilatkozik ebben az orgánumban, ha nem a nyomásgyakorlás különböző formáiról van szó.
Kinek az érdekében? – tehetjük föl a kérdést. Nyilván nem a demokratikusan sokadszorra megválasztott kormány érdekében, hanem azokéban, akik az Európai Unió magyarellenes, zsaroló érdekeit támogatják, de Magyarországon nem nagyon tudtak demokratikus választást nyerni. Elég csak 2002-re gondolni, amikor a hajszálnyi balos győzelem után szinte azonnal meg is semmisítették a szavazatokat, nehogy kontrollálni lehessen az eredményt.
Szóval, most ennek a médiumnak nyilatkozott címlapon induló nagyinterjúban Cserhalmi György. Természetesen folyamatosan támadja a fennálló rendszert. Azt sugallja, hogy nincs szabadság Magyarországon. Nyilván, mert szerinte a kormány ezt nem teszi lehetővé, teszem hozzá. Cserhalmi: „Nagyapám református kántortanító volt, nagyon tiszta képpel bírt a szabadságról. Ő nevelt fel, és ahogy lett egy kis eszem, én is megértettem, hogy mennyit jelent a szabadság. Túl sok az igazodás a világban, akkor is igazodunk, amikor nem kéne. (…) És itt nem feltétlenül a szexuális orientációra gondolok, hanem a másként gondolkodás szabadságára.”
Miféle másként gondolkodásról beszél Cserhalmi? Senki nem vonhatja kétségbe, hogy az Orbán-kormány, sokadjára, demokratikus választás nyomán jött létre. A kabinet ettől kezdve kötött pályán mozog. Azt teheti, amire a magyarok felhatalmazták. És miután nem is tesz mást, ezért nem tiltakoznak tevékenysége ellen. Sőt, nagyon is kitartanak a nemzeti politika mellett. Furcsa ezt egy olyan embernek mondani, aki nemzeti érzelműnek tartja magát, s akit ezért még művészkörökben is sok bírálat ért.
Cserhalmi annyira szereptévesztésben van, hogy azt meri állítani, a művészet felülkerekedik a hatalmon. Sarkítva, mintha a színház, a film tartaná el az országot és nem az ország a művészetet.
Lesajnáló hangnemben beszél Vidnyánszky Attiláról, a Nemzeti Színház igazgatójáról, akit még mindig felelősnek tart a teátrumban történt sajnálatos baleset miatt, miközben a társulat tagjai közül kevesen álltak ki a megsérült kollégáik mellett, sőt a fiatal színészek petíciót indítottak az igazgató támogatása érdekében. Ezt Cserhalmi sem tagadta, de hozzátette: „Évtizedek múlva, amikor Vidnyánszky Attila már csak emlék lesz, nem marad más számukra, csak a szégyenük.”
Cserhalmi tehát annak ellenére az igazgatót, áttételesen a kormányt hibáztatja, hogy maguk a színházi fiatalok is az ellenkezőjéről voltak meggyőződve. Nem más ez, mint a kultúrharc része, amelyben a baloldal meg akarja tartani évtizedes, pártállamban megszerzett pozícióit. Az emlékezetes SZFE-harcnál azt nem voltak képesek megengedni, hogy a régi oktatási rendszer mellett a nemzeti szemléletű oktatóbázis is helyet kapjon.
Kár, hogy a magát nemzetinek valló Cserhalmi György is a Magyar Péter-rajongó, kultúrpolitikai ambíciókat tápláló Nagy Ervinhez, a magát szintén függetlennek mondó Verebes Istvánhoz és másokhoz hasonlóan a baloldal szekerét tolja.
És címlapos interjút ad a Magyar Hangnak a félrevezetés, a megtévesztés érdekében. Úgy fest, hogy Cserhalminak a többségi akarat jelentette szabadság a tüske a köröm alatt.
A szerző újságíró
