A túlgondolkodás több, mint „túl sokat gondolkodni”. Ez egy csendes vihar, amellyel a túlgondolkodók minden nap szembesülnek, a kétségek, a félelem és az önsanyargatás könyörtelen körforgásában. Az ilyen ember nyugodt külseje alatt állandóan háborúzó elme bújik meg. Ezek a sötét titkok bepillantást engednek belső küzdelmeikbe és abba az elutasító környezetbe, amiért ritkán jutnak elismeréshez.
A beszélgetések visszhangja gyakran kísérti a túlgondolkodókat. Egy-egy kimondott szó vagy egy elkapott tekintet újrajátszása órákig, akár napokig is eltarthat. „Túlerőltetett voltam?” „Hibáztam valamiben?” Ez a végtelen mérlegelés olyan érzelmi terheket ró rájuk, hogy még egy jelentéktelen párbeszédet is drámának élnek meg. Egy késlekedő válasz vagy egy félreértett gesztus a legrosszabb feltételezéseket válthatja ki. Mivel a túlgondolkodók hajlamosak negativitással kitölteni a hiányzó részleteket, minden, általuk váratlannak megélt reakciót személyes kudarcuk bizonyítékának vélnek.
„Mi van, ha nem sikerül?” „Mi lesz, ha kinevetnek?” Ezek a kérdések nemcsak ártalmatlan elmélkedések, hanem bénító erővel is bírnak. A túlgondolkodók gyakran ezek miatt rekednek meg, képtelenek elszakadni a félelmeiktől. A túlgondolkodás gyakran a szorongás álruhájában jelentkezik, olyan belső hangokkal, amelyek folyton kétségbe vonják értéküket. „Nem vagy elég jó.” „Nem törődnek veled igazán.” Ez a belső hang könyörtelen, csendben pusztít, nehezen érthetővé téve mások számára a túlgondolkodók küzdelmeit.
Amikor a világ elcsendesedik, a túlgondolkodók elméje zajossá válik. A csend nem békét, hanem emlékeket és aggodalmakat hoz elő, inkább felerősítik a bennük dúló belső vihart. Empátiájuk gyakran tévútra vezeti őket, hiszen mindenkinek meg akarnak felelni, még saját maguk rovására is. A konfliktuskerülés érdekében túlgondolják cselekedeteiket, hogy elkerüljék mások csalódottságát.
A túlgondolkodók saját legszigorúbb bírálói. Valós vagy vélt hibáikat addig-addig forgatják, amíg teljesen méltatlannak érzik magukat a megbocsátásra. Ez az önkritika fárasztó és elkerülhetetlennek tűnik.
Információs túlterheltség, fogalmi illusztráció
Fotó: AFP/Science Photo Library/MTT/Science Photo Library/TUMEGGY
Kik hajlamosak rá?
A perfekcionisták, akik úgy érzik, minden döntésüknek tökéletesnek kell lennie. A szorongók, az aggódok, akik úgy gondolják, hogy a túlgondolkodás az aggódás természetes velejárója. Az intenzív képzelőerő, a kreatív elme is hajlamos a részletekbe merülni, és persze a túlzottan empatikus emberek, akik gyakran mások érzésein, reakcióin rágódnak.
A túlgondolkodás komoly mentális és fizikai következményekkel járhat. Gyakori velejárója a stressz, ami kimeríti az elmét és a testet. Az alvászavar tüneteiről is gyakran panaszkodnak az ebben szenvedők, hiszen egész éjszaka rágódnak valamin. Sajnos a döntésképtelenség, és párkapcsolati problémák miatt egyre nehezebbé válik a cselekvés, amelyek mások reakcióit és szándékait is torzíthatja.
Hogyan küzdhetünk ellene?
A túlgondolkodás egy természetes, de sokszor káros mentális szokás, amely megnehezíti a mindennapokat. Az első lépés a változás felé az, ha felismerjük, hogy mikor és hogyan estünk ebbe a csapdába – hiszen az élet sokkal egyszerűbb, ha nem hagyjuk, hogy az elménk túlságosan felnagyítsa a problémákat. A mindfulness technikák alkalmazása jelentősen segít abban, hogy a jelenre fókuszáljunk, ami csökkenti az aggodalmaikat. Írjunk, írjunk sokat, a gondolatok lejegyzése strukturálhatja az elmét. El kell fogadnunk, hogy nem minden kérdés érdemel azonos mértékű figyelmet. Állítsunk fel prioritásokat! Ha ezek a módszerek sem segítenek az állandó „agyalásunkon”, akkor egy pszichológus vagy coach segíthet az önkontrollunk visszaszerzésében.
A remény keresése a káoszban
Küzdelmeik ellenére a túlgondolkodók hihetetlenül kitartóak. Mélyen éreznek, mélyen törődnek és hevesen szeretnek. A viharból való kiszabadulás kulcsa, ha megtanulnak kedvesebbek lenni önmagukkal, bízni az ösztöneikben, és elengedni az őket visszatartó félelmeket.
Ha túlgondolkodóvá válik, tudnia kell: nincs egyedül, és erősebb annál, mint gondolná! A vihar nem határozza meg a mindennapjait, idővel és türelemmel megtalálhatja a megérdemelt nyugalmat.
