– Több évtizede Budapest és Izrael között ingázik. Ilyen idős korban nem fárasztó ez a kétlaki élet?
– Nem értem a kérdését. Mit jelent az, hogy fárasztó? Én ezt nem éreztem, még mindig teli vagyok energiával.
– Hol érzi magát jobban, Budapesten vagy Izraelben?
– Ahol jó idő van. Tudom, hogy ez egy nagyon egyszerű szempont, de ilyen idősen már ez a fontos.
– Mit szeret jobban, a magyaros vagy izraeli ételeket?
– A jó kaját! Például a halat, a zöldségeket, a gyümölcsöt. Fiatalkoromban imádtam, amikor anyám rántott csirkét készített uborkasalátával. A kolbászt soha sem kedveltem, pedig ehettem volna, mert apámnak a háború előtt élelmiszergyára volt.
– Klein Ágnesből hogyan lett Keleti Ágnes, majd 1944-ben Juhász Piroska?
– Erről a történészeket kellene kérdeznie. A zsidótörvények miatt 1939-től családunk egyre nehezebb helyzetbe került. Ezért is magyarosította apám a nevünket Keletire. Aztán amikor 1944-ben a németek megszállták Magyarországot, tudtam, hogy most már az életünk a tét, a nácik meg fognak ölni. Ezért aztán pénzért megvettem a velem egykorú Juhász Piroska papírjait. Ezek segítségével már jó magyarként cseléd lehettem Varga szűcsmesternél.
– Ott vészelte át a nyilas terrort?
– Igen. S hálás vagyok Vargáéknak, mert ugyan tudták, hogy zsidó származású vagyok, de nem árultak el. Apámnak már nem volt ilyen szerencséje, elment megnézni, hogy mi van a gyárukkal. Közben letartóztatták, s családom több tagjával Auschwitzba vitték. A hatvankét éves erős, egészséges apámat dr. Mengele a többi idős emberrel együtt a gázkamrába küldte.
– A háború miatt két olimpiát nem rendeztek meg, 1948-ban ugyan kijutott Londonba, ott azonban megsérült.
– Már 1941-ben bekerültem a válogatottba, de Csillik Margit figyelmeztette a szövetség vezetőit a zsidó származásomra. Aztán a háború után a válogatott edzőjeként próbálta megakadályozni, hogy kijussak a londoni olimpiára, de annyira jó voltam, hogy nem lehetett kihagyni. Aztán Londonban, a verseny előtti utolsó edzésen, amikor leugrottam a lengőgyűrűről, a vékony tornaszőnyegen kifordult a bokám. Külsőínszalag-szakadás miatt nem indulhattam. Képzelheti, mit érezhettem, hogy huszonhét évesen végre eljuthattam az olimpiára, ám végül csak szurkolhattam a csapatnak, amely ezüstérmes lett.
– De annyi megpróbáltatás után 1952-ben végre feljutott a csúcsra, talajon olimpiai bajnok lett. Végre boldog volt?
– Már nagyon rég volt, arra viszont emlékszem, hogy a talajgyakorlatot kimondottan élveztem. Majd szokásomhoz híven nem néztem meg, hogy hány pontot kaptam. Csapattársaim rohantak hozzám, s mondták, hogy nyertem. Életem egyik legboldogabb pillanata volt.
– Már-már veteránként, harmincnégy évesen miért vállalta a felkészülést az 1956-os olimpiára?
– Mert nem éreztem magam öregnek. Amúgy most sem. Miért, az vagyok? No de félre a tréfával, azért folytattam, mert úgy éreztem, gerendán az én gyakorlatom volt a legjobb négy évvel korábban Helsinkiben, de lepontoztak. A másik ok az volt, hogy a testvérem, Vera Sydney-ben lakott, s nagyon szerettem volna találkozni vele. Az ötvenhatos olimpiát pedig Ausztráliában rendezték.
– A terve azonban majdnem meghiúsult, mert ismét megsérült, az utazás előtt pedig kitört itthon a forradalom.
– Meg is ijedtem, hogy hiábavaló lesz az a sok kínlódás, s a forradalom miatt nem utazhatunk el Melbourne-be. Részleges Achilles-ín-szakadás miatt délelőtt edzettem, délután pedig elvittek a kórházba kezelésre Tatán. Szerencsére hosszú, fárasztó utazás után eljutottunk Melbourne-be, ahol tíz év után találkoztam testvéremmel és a családjával. Vera jelenléte számomra dopping volt, ösztönzően hatott rám, a teljesítményemre. S harmincöt évesen csúcsformában versenyeztem, talajon megvédtem a címem, majd felemás korláton és gerendán is aranyérmes lettem. A legjobban azonban annak örültem, hogy a kéziszercsapatunk győzött. Olyan jól sikerült a gyakorlatunk, hogy Fülöp herceg kérésére meg kellett ismételnünk.
– Miért, milyen tisztsége volt a brit hercegnek?
– Semmilyen, viszont Erzsébet királynő férjének a kérését a rendezők érthetően nem utasították vissza.
– Az olimpiai csapat fele nem jött haza, sokan az Egyesült Államokba utaztak. Ön miért Izraelt választotta?
– Az olimpia után Ausztráliában maradtam, de hamar rájöttem, hogy az nem az én világom. Volt testnevelő tanárom, felfedezőm, Drückstein Zoltán hívott Izraelbe, ahol a tornászválogatott edzője lettem, és a főiskolán is tanítottam. Ott ismertem meg a férjemet, Biró Róbertet, két fiúnk született, Dániel és Rafael. Mindketten magyar állampolgárok is, Dani Melbourne-ben, Rafael pedig Budapesten lakik.
– Mit vár az új évtől?
– Hosszú távra már nem tervezek. Magyarországon szeretnék örökre elaludni, mert itt, Izraellel ellentétben, kérhetném, hogy hamvasszanak el, s a hamvakat szórják a Dunába.
Biróné Keleti Ágnes
Született: 1921. január 9., Budapest. Két olimpián tíz érmet nyert, köztük öt aranyat. 1952-ben talajon első, csapatban második, felemás korláton és kéziszercsapatban harmadik lett. 1956-ban talajon, gerendán, felemás korláton és kéziszercsapatban első, összetett egyéniben és csapatban második lett. 1954-ben felemás korláton világbajnokságot nyert. 2004-től a Nemzet sportolója, 2002-ben került be az International Gymnastics Hall of Fame-be.
