MH/MTI
2025. január 3. péntek. 12:47
Frissítve: 2025. január 3. 12:58
A miniszter a magyar családszervezetek részére szervezett Karácsonyi CsodaShow című jótékonysági előadáson mondott köszöntő beszédet. Az eseményen részt vett Kardosné Gyurkó Katalin generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos is.
Hankó Balázs kiemelte: különösképpen kívánjuk és kérjük a békét mindazon családoknak, akik Kárpátaljáról érkeztek az előadásra. A biztonság fontosságáról elmondta: az idei évben is tovább nő a családok anyagi biztonságát jelentő forrás, amely 2025-ben 3754 milliárdot jelent.
A miniszter hozzátette: mindennél fontosabb minden élethelyzetben ott állni a családok és a gyermekek mellett. Erre törekszünk, ezt tesszük, hiszen családbarát ország, családbarát nemzet vagyunk – hangsúlyozta.
A boldogság pedig az az öröm, amelyet közösen, együtt, családként ünneplünk és élünk – közölte, hozzáfűzve: ne felejtsük el, hogy a karácsonyi csoda boldogsága még itt van bennünk, hiszen karácsony szentestétől vízkeresztig tart.
A miniszter emlékeztetett, hogy erre az előadásra a Kárpát-medencéből érkeztek a családok, s nagy örömnek nevezte, hogy január elsejétől még egy határ bomlott le azáltal, hogy Románia schengeni csatlakozásával immáron nincs határellenőrzés a magyar–román határon.