Macron népszerűsége bánhatja az elit ukrán egység kudarcát

Florian Philippot, a francia patrióták párt vezetője élesen kritizálta Emmanuel Macron francia elnököt az országban kiképzett, majd súlyosan leszerepelt ukrán 155-ös dandár kudarcai miatt – írja a Lenta.

Philippot közösségi oldalán emlékeztetett, a francia adófizetők pénzéből képezték ki azt a 155-ös ukrán dandárt, amely a francia kiképzőközpontot elhagyva súlyos veszteségeket szenvedett, majd több mint ezren dezertáltak az első kudarcok után.

Az egység létezése az ukrán sorozási korhatár lecsökkentésének volt köszönhető, a kiképzés pedig Franciaországban történt. Az információk szerint az alakulatot Pokrovszkba vezényelték, azonban már az első napokban súlyos veszteségeket szenvedtek, majd pedig több ezren dezertáltak.

Az egység maradékát és a szintén az Európai Unió által finanszírozott felszerelését átvezényelték máshová.

Elolvasom a cikket