Alig vette át szeptemberben Pierre Vandier francia illetőségű admirális a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának irányítását, novemberben már éles szavakkal mondott bírálatot az Európai Unió katonapolitikájáról. Mint fogalmazott, Európa nem tudja megnyerni a jövő fegyverkezési versenyét azokkal a szabályokkal, amelyekkel most korlátozza magát. Az admirális szerint Európa fegyvergyárai a bürokrácia béklyóiban toporognak, nem értették meg az idők szavát, lassan és körülményesen termelik a hadianyagokat. Igaz ugyan, hogy két év, azaz 2022 óta Európában sok ország fegyverkezésbe kezdett, de készleteik nagy részét Ukrajnának adták.
Pierre Vandier bírálta Európa jellemzően kockázatkerülő magatartását. Azt is kijelentette, hogy a fegyverkezési programok lassúak és egyáltalán nem rugalmasak. Ideje felébredni, üzente, a NATO európai tagjai igenis alkalmasak egy korszerű, erős védelmi ipar megteremtésére.
Mindehhez persze pénzre, méghozzá igen sok pénzre van szükség, Vandier admirális ebben az ügyben is elszánt, a pénzt akár a szociális juttatások visszavágásával lehet előteremteni, javasolta.
Egy hónappal később, december végén újra hallatta hangját a NATO-parancsnok. Nyilatkozatának legérdekesebb része, amiben arról beszél, hogy az ukrajnai háború szétlőtte azt a nyugati elméletet, miszerint az erőteljes liberális érzékenyítés elhozza a demokráciát. Nem hozta el. A főtiszt élénk képekkel adta mindenki tudtára, hogy miért van szükség a korábbiaktól igen jelentősen eltérő gondolkodásmódra, ami nem kizárólag Európa fegyverkezését érinti. Azt mondja, hogy a francia és a német ipari vezetők, ezt a szemükbe is vágta, olyanok, mint a dinoszauruszok. „A legtöbb európai növényevő, és azt hiszik, hogy van elegendő fű, amiből táplálkozhatnak. Ez nem így van.” Kijelölte a kívánatos irányt is: mesterséges intelligencia, űrfegyverek, robotok, pilóta nélküli rendszerek. Le kell vetkezni a dínóságot, ragadozóvá kell válnunk.
Ami a katonapolitikához kevésbé értő embereket érdekelheti, az a megcáfolt, nyugati kultúrkörben eddig uralkodó nézet, hogy a liberális érzékenyítés elhozta a demokráciát. Túl azon, hogy felénk nemigen tudunk mit kezdeni sem az érzékenyítéssel, sem pedig az úgynevezett liberális demokráciával, néhány érzékenyítő eljárásban már volt részünk.
Például a nemek megszaporodtak. A hagyományos, ósdi felállás, mi szerint az apa férfi, az anya nő, meg az a primitív elgondolás, hogy csak két nem létezik, az érzékenyítés egyik fő terepe. A több tucatnyi korszerű, Nyugatról becsempészni kívánt nemi illetőség, az ezzel járó genderfutamok nálunk megbuktak. Érzékenyítés ide vagy oda, a magyarok döntő többsége a hagyományos formák szerint képzeli el az életet.
Erős próbálkozások voltak a mindenki befogadását szorgalmazó nyílt társadalom ránk erőltetésére. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a messze vidékekről megindult világvándorok korlátlan létszámban és személyazonosságuk igazolása nélkül oda csámboroghatnak Európában, ahová csak akarnak. A Nyugatról felénk fújt érzékenyítő elméletek a déli határainknál fennakadtak a kerítésen. Éppen úgy, ahogy annak másik oldalán a migránsok.
Ami pedig az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos érzékenyítési igyekezetet illeti, az aztán végképp csődöt mondott. A magyarok többsége békét akar. Ezen az sem változtat, ha néhány tucatnyi Nyugatról irányított és pénzelt baloldali aktivista ennek ellenkezőjét hirdeti.
Sok mindenben nem kell egyet értenünk Vandier admirálissal, az azonban örömmel tölthet el minket, hogy az ilyenfajta érzékenyítési hadműveletek nem hozták el ide az úgynevezett liberális demokráciát. Jó nekünk az, amit megteremtettünk, csak így, jelző nélkül: demokrácia.
A szerző író
