Van kiút a politikai bizonytalanságból

MH/MTI
2025. január 3. péntek. 20:50

Emmanuel Macron államfő az ülésen „egységre és bátorságra” szólította fel a tárcavezetőket, elsősorban annak érdekében, hogy mielőbb elfogadják az új költségvetést, valamint reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy „ne legyenek többé politikai csatározások, amelyek veszélybe sodorják az országot” – derült ki Sophie Primas kormányszóvivő közléséből.

Primas hangoztatta, hogy a kormány fő törekvése a folyamatos párbeszéd és egyeztetés lesz, és sürgette, hogy valamennyi politikai párt felelősen álljon hozzá az ügyekhez, és legyen kész kompromisszumokra.

Franciaországban tavaly július 7-én előre hozott nemzetgyűlési választásokat tartottak, amelyek eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré.

Bayrou-t – aki a tervek szerint január 14-én mutatja be kormányprogramját – decemberben nevezték ki miniszterelnökké, miután az elődjét, Michel Barnier-t három hónap után bizalmatlansági indítvánnyal menesztették. Bayrou a hatodik miniszterelnök Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött elnöksége alatt, és a negyedik azóta, hogy az államfőt 2022 ben újraválasztották.

Az új kormánytól mind az ellenzék, mind a piac a költségvetés mihamarabbi elfogadását várja, ennek hiányában ugyanis január 1. óta „Franciaország csak takaréklángon tud működni” – mutatott rá Catherine Vautrin munkaügyi, egészségügyi, szolidaritási és családügyi miniszter.

Elolvasom a cikket