Rákot okozhatnak az alkoholos italok

A Guardian oldalán is közzétett, pénteken kiadott közleményből kiderül, hogy az alkoholfogyasztás közel 100 ezer rákos megbetegedéshez és körülbelül 20 ezer rákos halálesethez járul hozzá évente.

Azt is megállapították, hogy az alkohollal összefüggő rákos halálesetek átlagosan 15 évvel lerövidítik a várható élettartamot. Dr. Vivek Murthy az alkoholfogyasztási határértékekre vonatkozó irányelvek újraértékelésére is javaslatot tett, hogy a fogyasztók mérlegelhessék a rák kockázatát, amikor eldöntik, fogyasztanak-e az italból.

Mint mondta, az alkoholfogyasztás és a rák kockázatának egyértelmű összefüggése ellenére az amerikaiak kevesebb mint fele van tisztában a lehetséges kockázatokkal.

A rák és az alkohol összefüggésében sokaknak a májrák juthat elsőre eszébe, pedig számos más daganattípus kialakulásához hozzájárulhat. A közlemény szerint az Egyesült Államokban 2019-ben diagnosztizált 270 ezer mellrák 16,4 százaléka az alkoholfogyasztásra vezethető vissza. Összességében az alkoholfogyasztás legalább hét rákfajta kialakulásának kockázatát növeli. A vastagbél- és mellrák mellett az alkoholfogyasztás növeli a száj-, torok-, nyelőcső-, hangdoboz- és májrák kockázatát.

Elolvasom a cikket