SM
2025. január 5. vasárnap. 11:11
Frissítve: 2025. január 5. 11:12
Az FTC ötgólos győzelmét elsősorban remek védekezésének, s kapusa Laura Glauser kiemelkedő teljesítményének köszönheti, aki 55 százalékos hatékonysággal védett. Az eddig veretlen Győr teljesítményéről mindent elmond, hogy mindössze 18 gólt szerzett a címvédő otthonában.
A mérkőzés legjobbjának megválasztott francia világbajnok Glauser szerint: „Fontos volt számunkra a mai meccs, s ezt szívvel kellett megoldani. Az első pillanattól küzdöttünk, ez nekem nagy erőt adott. Óriási csatát nyertünk meg együtt. Döntő volt, hogy gyorsan visszarendeződjünk, de az is, hogy a szélről ne szerezzenek sok gólt. Fantasztikus szurkolóink sokat segítettek.”
„Nagyon magas szintű taktikai csatát és kézilabdát hozott ez a meccs, de egy Fradi–Győr előtt sose tudhatod, mire számíts” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón a dán Allan Heine, az FTC vezetőedzője. – Büszke vagyok a játékosainkra, mert amikor a Győr egy gólra felzárkózott, akkor is magabiztosan kezelték a helyzetet.”
Per Johansson, a Győr vezetőedzője úgy fogalmazott, a két francia válogatott kapus, Hatadou Sako és Laura Glauser határozta meg a meccset.
„Sako nagyszerű volt az egész találkozón húsz védésével, de a hajrában Glauser még kiemelkedőbb teljesítményt nyújtott. Ennyi lőtt góllal nem lehet ilyen hőfokú meccset megnyerni. A védekezésünkkel elégedett vagyok, hiszen Klujbert, Lekicet és Bölköt is sikerült kivenni a játékból, de ilyen gyenge támadójátékkal nem lehet győzni.”
A Ferencváros ebben a bajnoki szezonban győzelmei mellett idegenben a DVSC csapatával játszott döntetlent, így a rangadó megnyerésével átvette a vezetést a tabellán. A Győr hátránya egy pont, s még idegenben játszik a Lokival, amelyet otthon csak egy góllal tudott legyőzni.
Ha mindkét együttes megnyeri a további mérkőzéseit, akkor az elmúlt szezonhoz hasonlóan a győri visszavágó dönthet a bajnoki címről május 10-én, amelyet az ETO ötgólos hátrányból kezd majd.
Az előző szezonban az FTC otthon 28–22-re verte az Győrt, amely a visszavágón 32–30-ra nyert.
A DVSC a Dunaújváros otthonában aratott fölényes győzelmet. Töpfner Alexandra 11, Csernyánszki Liliána nyolc alkalommal volt eredményes, a hazaiaknál Kellermann Dóra és Maureen Luchies Daphne hét–hét gólt lőtt.
A női NB I tabellája
1. FTC–Rail Cargo Hungaria 11 10 1 – 363–255 21 pont
2. Győri Audi ETO KC 11 10 – 1 395–253 20
3. MOL Esztergom 11 9 – 2 335–313 18
4. DVSC Schaeffler 11 7 2 2 361–293 16
5. Szombathelyi KKA 11 5 2 4 307–330 12
6. Váci NKSE 11 5 – 6 318–331 10
7. Kisvárda Master Good 11 5 – 6 279–306 10
8. Vasas SC 11 4 1 6 305–355 9
9. Mosonmagyaróvár 11 4 – 7 320–332 8
10. Moyra–Budaörs 11 3 2 6 297–345 8
11. Alba Fehérvár 11 3 1 7 296–303 7
12. Békéscsaba 11 3 1 7 308–350 7
13. Dunaújváros 11 3 – 8 317–369 6
14. MTK Budapest 11 1 – 10 291–357 2