Az önálló jogállású Szevasztopol város oroszok kinevezte kormányzója, Mihail Razvozajev közölte, a településen elrendelte a szükségállapotot, és felhatalmazta a hatóságokat azonnali intézkedések elrendelésére, ami akár a település teljes kiürítését is magában foglalhatja – számol be róla a Reuters, írja a mandiner.hu.
A fekete-tengeri szennyezés okozója két régi orosz tartályhajó volt, amelyek december 15-én kerültek viharba a Kercsi-szorosban, majd miután az egyik elsüllyedt, a másik zátonyra futott, nagy mennyiségű olaj – szakértői becslések szerint 2400 tonnányi – szivárgott a vízbe.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma jelentése alapján a mentőalakulatok ez idáig több mint 86 ezer tonna szennyezett homokot és földet távolítottak el a baleset környezetében, és több mint tízezer önkéntes dolgozott azon, hogy a kedvelt nyári üdülőhelynek számító Anapa és környéke homokos strandjairól a fűtőolajat felkaparják. A környezeti károk ugyancsak jelentősek, a környezetvédő szervezetek delfinek és tengeri madarak pusztulását jelentették.
A minisztérium azt is bejelentette, hogy olajjal szennyezett földet gyűjtöttek az oroszországi Kubán térségében és a Krímben is.
A közzétett videófelvételeken több tucatnyi védőruhás munkás látható, ahogy földdel teli zsákokat pakolnak gépekre, mások lapátokkal próbálják leszedni a homokról a szennyeződést.
Objektum doboz