Az Izvesztyija című orosz állami újság azt állítja, egyik szabadúszó riporterük, Alekszandr Martemjanov ukrán dróncsapás áldozata lett az oroszok által megszállt kelet-ukrajnai Donyeck város közelében – számol be róla a BBC. Moszkva azzal vádolja az ukrán hadsereget, hogy szándékosan vette célba Martemjanovot. Kijev nem kommentálta a történteket.
Az Izvesztyija szerint az ukránok egy, a riportert is szállító civil járműre mértek csapást, amely az oroszok által megszállt övezetben, de „a kontaktvonaltól távol” haladt egy autópályán. A jelentések alapján öt másik médiamunkás is megsérült ugyanebben a támadásban.
A csoport az oroszok által tartott Gorlovka (Horlivka) városában zajló harcoktól tudósított, a találat már hazafelé érte a járművüket, közölte az orosz állami RIA hírügynökség, amelynek két újságírója szintén megsebesült.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova „szándékos gyilkosságnak” nevezte az incidenst, illetve „újabb brutális bűncselekménynek a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormánya által elkövetett véres atrocitások sorozatában”.
Az EU májusban számos orosz kiadványt, köztük az Izvesztyiját és a RIA-t is blokkolta, azzal vádolván őket, hogy teret adnak az orosz propagandának és az Ukrajna elleni „agresszív háborút” támogatják.
A nemzetközi Újságírókat Védő Bizottság úgy tartja, az orosz–ukrán háború kezdete óta legalább 15 újságírót öltek meg.