Életünk, személyiségünk, lelkünk, tudatunk, önazonosságunk egységessége megköveteli, hogy egységesen érezzünk, gondolkodjunk az élet és a világ dolgairól. Meg kell találjuk a helyünket az életben és a világban ahhoz, hogy biztos talajon álljunk, hosszú távon helytálló döntéseket hozhassunk. Be kell valljuk, ez nem könnyű feladat a mai világban. Az elmúlt évszázadokban a modern, kizárólag a fizikán alapuló tudományos világnézet hatására közkeletűvé vált felfogás szerint a világ a térben és időben létezik, és alapvetően anyagi alkotóelemekből áll. Ennek megfelelően az ember is, úgymond, atomokból, elemi részecskékből áll. Csakhogy az atomokat, elemi részecskéket, úgy tudjuk, a fizikai törvények irányítják. De ha így lenne, akkor semmiféle döntést nem hozhatnánk, az életünk a fizikai vakvéletlen és a fizikai törvények általi meghatározottság szorításában akaratunktól függetlenül alakulna. Ez a következtetés azonban nem állja meg a helyét. A mai tudományos gondolkodásmódból hiányzik minden ember életének legalapvetőbb tapasztalata, az, hogy képesek vagyunk a körülményektől függetlenül, belső erőinkre, általunk rendezett – vagy rendezhető – érzéseinkre és gondolatainkra, meggyőződéseinkre és tudásunkra támaszkodni, s akaraterőnkkel cselekedeteinket, anyagi testünk viselkedését irányítani. A fizikai világnézet alapján sejtjeink bonyolult gépek, s így a szervezetünk, az idegrendszerünk sem lehet más. De akkor ki vagy mi irányítja az életünket? Lehet, hogy a világ nem kizárólag fizikai természetű? Ez könnyen lehetséges, hiszen a fizika az élettelen tárgyak tudománya. Vagyis éppen az élet tudománya maradt ki a fizikai világnézetből. Ha így van, akkor az életnek is kell legyenek egyetemes természettörvényei, és alapvetően ezek szabják meg az élőlények viselkedését.
Az élet természete szerint közösségi természetű. Mindannyian családban születtünk. Családi életünk a nemzet életébe ágyazott, a nemzet élete az emberiség életfolyamába, az emberiség életfolyama a földi élet négymilliárd éves fejlődéstörténetébe. Az elmúlt évtizedekben vált világossá, hogy a földi élet a kozmikus élet fejlődéstörténetéhez tartozik. Abból a kozmikus természettörvényből ered, amely az egész Világegyetemben mindig és mindenhol az élet számára kedvező irányba tereli a fizikai folyamatokat. A híres asztrobiológus és író, Paul Davies magyarul is megjelent, „Ötödik csoda” című könyvében megírja, hogy a földi élet eredetét kutató laboratóriumi kísérletek éppúgy, ahogy a kozmikus ködökben talált váratlanul sok és váratlanul komplex, a kőolajhoz és a kőszénhez hasonlíthatóan összetett szerves molekulák azt jelzik, hogy létezik egy eddig ismeretlen természettörvény, ami az életet szolgálja. Tucatnyi új, az élet és a Világegyetem kapcsolatát kutató tudományág erősítette meg egymástól függetlenül, hogy az élet „kozmikus parancs”. Más szóval: a földi élet a kozmikus életből ered, annak folytatása, nem az élettelen anyagból keletkezett. A Naprendszer ősköde nem csupán fizikai anyag, hanem olyan összetett szerves egység, amely ettől a kozmikus élettörvénytől „vemhes”.
A kozmikus élet összefüggésrendszerében élünk. Legalapvetőbben, különösen, ami az életet illeti, az élet világtörvénye szabja meg a rendet, a fejlődés irányát, természetes medrét. Az emberiség életfolyama, a világtörténelem a kozmikus életfolyam földi ága. A nemzetek életfolyama, a nemzeti történelem a kozmikus életfolyam egyfajta egysége. A családi élet természetadta alapjai ebben a kozmikus életfolyamban válnak érthetővé. A család az élet kozmikus leszármazási rendjében az egyénhez legközelebb álló Természet által adott életközösség. Azért vagyunk képesek hosszú távon helytállóan és felelősen dönteni, családot alapítani, és házasságkötéskor megesküdni arra, hogy egész életünkön át családunk élete mellett kötelezzük el magunkat, és hűek leszünk ehhez az elhatározásunkhoz, mert az élet döntésképességgel ruház fel bennünket. Az emberiséghez tartozásunkból adódó értelmi képességeink felruháznak bennünket az egész életünkre szóló felelősségvállalás képességével. Az élet természettörvénye – a fizikai törvényektől eltérően – nem kényszerítő, hanem ösztönző jellegű. Az élet bennünket is átható világtörvénye a valóságban csak a döntésképesség révén váltható valóra. Tudatosan akkor tudunk az élet törvényének megfelelően dönteni, ha ismerjük ezt a törvényt, értjük, hogyan működik, és lelkünkben mellé állunk, akarjuk, hogy valóra váljon, mert így tudjuk életünket rendben tartani, így tudunk az élet rendjében, megfelelően élni.
Az élet természetadta módon közösségi természetű, másképp nem létezhet. Az ember élő természetéből adódóan közösségi lény. Az emberiség összetartozásának átérzése felemeli lelkünket a mindennapi viszontagságok nyomása alól, felemelő távlatot ad, amelyben maradandó értékeket teremthetünk. Az emberiség létének köszönhetően biztosíthatjuk életünk végső, egyéni életünk után is fennmaradó értelmét, a közösségben, a nemzeti kultúra közösségében, az emberiség életközösségében fennmaradó értékét, amely az élet természetéből adódóan az örök, kozmikus életközösségben is fennmarad. Életünk nem semmisül meg halálunkkal. Az a tény, hogy megszülettünk, és tetteinkkel megalkottuk az életutunkat, valóra váltottuk, amit szívünk mélyén a legfontosabbnak tartottunk, örökre megváltoztathatatlan tény marad. Lelkünk legmélyén összetartozunk a Világegyetemmel, a földi életfolyammal, az emberiséggel, a nemzettel, a családdal. Ezeknek köszönhetjük, hogy itt vagyunk, felelősséggel tervezhetjük meg a jövőnket, hogy képesek vagyunk helytállóan, a valóság hosszú távú összefüggéseinek figyelembevételével dönteni az életünkről.
Érző, gondolkodó és cselekvő emberként alapvetően nem a 3+1 dimenziós térben, hanem az élet kozmikus leszármazási rendjében élünk. Az élet kozmikus oksági rendje külső szemmel láthatatlanul, lelkünk legmélyéről képes az élet természetének és leszármazási rendjének megfelelő, ezt a kozmikus rendet folytató meder felé terelni az életünket. Lelkiismeretünk ennek a kozmikus élettörvénynek a személyes felfogóközpontja. Lelkünk legmélyén rejlő jobbik énünk az az énünk, amellyel lelkünk és értelmünk kifejlesztésére, majd termőre fordulására, kiteljesedésére, családalapításra törekszünk. Jobbik énünk ennek a lelkünk legmélyén rejlő, kozmikus élettörvénynek a döntésközpontja. Ez az az éltető világtörvény, amely összeköt bennünket a Természettel, őseink nyelvén Természet Anyával, az Élő Mindenséggel, Istennel. Ez az az életadó lélektörvény, amely bennünket az életünk kiteljesítésére, családalapításra késztet. Ez az élet felemelésére és kiteljesítésére irányuló világtörvény az, amely lelkiismeretünknek objektív valóságalapot, lelkünk legmélyéből fakadó hajtóerőt és iránytűt ad, amely ugyanakkor mégis személyes és bensőséges motivációival mutatja az utat az élet természetes medréhez. Egy természettörvényt nem lehet legyőzni. Ebből a belső erőből mindenki meríthet, mégsem merül ki soha. Ha minden döntésünkben ezt tekintjük alapvető döntési szempontnak, ha szem előtt tartjuk és folyamatosan merítünk belőle, egyre gazdagabb, teljesebb lesz az életünk. Ez az a belső erő, amelyre hosszú távon biztonsággal támaszkodhatunk, amelyre családi életünket biztonsággal építhetjük.
Mindezek a gondolatok fájóan hiányoznak a mai köztudatból. A közfelfogás szerint egy élettelen, személytelen világegyetemben élünk, életünknek nincs és nem is lehet végső értelme, s mi magunk sem vagyunk sokkal többek, mint testek, kényszerítő jellegű testi szükségletekkel. A legtöbb mai ember számára társadalmi életünk nem sokkal több, mint az életben maradáshoz szükséges fogyasztói javak beszerzési forrása. Ilyen keretek között csoda, hogy még a magyar családok mintegy hatvan százaléka kitart az esküvőn elhangzott, végérvényes, eskü-erejű döntése mellett (KSH 2019, A válások demográfiai jellemzői, 11.b. ábra) – Belgiumban a házasságok háromnegyede végződik válással. Az élet, a Világegyetem, az emberiség, a nemzet, a család eszméjének leértékelése, alapvető értékeitől megfosztása állandósult értékválságot idézett elő, amely felőrli személyiségünk és családunk összetartó erejét, természetadta, élet-erejű, feltétlen összetartozásunk átérzésének és megértésének tudatát.
Alapvető, gyökeres lelki és szellemi megújulásra van szükségünk ahhoz, hogy életünket rendbe hozzuk, legmélyebb törekvéseinket megerősítsük, a jobbik énünk mellé álljunk és kitartsunk mellette. Bár az önazonosságunkról szabad akaratunk révén tetszőleges képet alkothatunk, saját érdekünk, hogy az énünk valóságalapját, jobbik énünket helyezzük önazonosságunkról alkotott képünk központjába. Gondolkodásmódunk mélyebbé és teljesebbé tétele az alapfeltétele annak, hogy életünk fő medrét velünk született, legmélyebb életvágyunknak megfelelően alakítsuk ki, kellőképpen megértsük és megerősítsük a család melletti elkötelezettségünket.
Egy ilyen mélyreható, társadalmi szintű vállalkozás működőképessé tételéhez, a szükséges teendők kidolgozásához a legfontosabb felvetéseket megvitató konferenciára és alkotóműhelyre lenne szükség.
A bennünket is átható kozmikus élettörvény cselekvésközpontja, jobbik énünk eredeti, legmélyebb életvágyunk, egyetemes emberi természetünk döntésközpontja. Ez az a felismerés, ami megerősítheti és kozmikus alapra építheti a családeszmét, ami az élet kozmikus rendjébe emelve szentesíti, érthetővé teszi és a köztudatba emeli a család kozmikus rendhez tartozását. Ez az a családeszme, ami visszaadhatja a családok virágzásának legalapvetőbb feltételét, a család kozmikus rendhez tartozásának eszméjét, a család erkölcsi világrendben gyökerező jelentését és értékét.
A szerző a NJE, Budapest Centre for Long-term Sustainability kutatási elnöke
