MH/MTI
2025. január 6. hétfő. 16:10
Blinken kijelentette, hogy a Dél-Koreában tavaly év végén néhány óráig érvényben lévő statáriális állapot bevezetése miatt indított eljárás „békés és teljesen következetes, valamint összhangban áll az alkotmánnyal és a jogállamisággal”. „Megerősítjük a koreai nép iránti rendíthetetlen támogatásunkat, és bízunk abban, hogy Korea mint a világ vezető demokráciája teljes mértékben az alkotmányának és a jogállamiságnak megfelelően fog eljárni” – fogalmazott.
A dél-koreai elnöki testőrség pénteken megakadályozta a december 3-án a hadiállapot bevezetése miatt megbízatásából felfüggesztett államfő, Jun Szogjol őrizetbe vételét, másnap pedig a Korrupcióellenes Nyomozó Hivatal (CIO) ismét arra kérte Csve Szangmok ügyvezető elnököt és pénzügyminisztert, hogy utasítsa a biztonsági szolgálatot a letartóztatási parancs teljesítésére. A statárium kihirdetése, Jun lázadás címén való vád alá helyezése és ellenállása a hatóságoknak politikai káoszt okozott Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságában, az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetséges országában.
Csve Szangmokkal és Cso Tejul külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján az amerikai diplomácia vezetője méltatta továbbá a Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán között 2023 augusztusában a Camp David-i csúcstalálkozón megkötött háromoldalú biztonsági együttműködés révén elért eredményeket.
Blinken szerint biztonsági kérdésekben az indiai-csendes-óceáni térség és Európa egyre inkább összekapcsolódik, ezért Phenjan és Moszkva egyre szorosabb szövetsége miatt, valamint a kínai befolyás ellensúlyozására fokozottabb biztonsági együttműködésre van szükség Washington és térségbeli szövetségesei – köztük Ausztrália és Új-Zéland –, valamint a NATO között.
A tárcavezető emellett arra figyelmeztetett, hogy Washington tudomása szerint „Moszkva fejlett űr- és műholdtechnológiát kíván megosztani Phenjannal”, valamint korábbi álláspontján változtatva Vlagyimir Putyin orosz elnök kész elfogadni szövetségese atomfegyverprogramját.
Blinken és Cso ugyanakkor elítélte Észak-Korea legutóbbi, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétaindítását is, amely egybeesett Blinken hétfői szöuli látogatásával.