MH/MTI
2025. január 6. hétfő. 6:53
A délutáni program a csoportkör zárását jelentette, melyben nemcsak a jó hangulatú, szórakoztató frame-k folytatódtak, hanem a 2013-ban vb-döntős Barry Hawkins sikersorozata is, aki két szombati győzelmét követően 4-2-re verte a 2005-ös világbajnokot, Shaun Murphyt. Magyar szempontból érdekesebb volt a sportág első magyar profi játékosának meccse a 2010-ben világbajnok Robertson ellen, ugyanis Révész Bulcsú 1-3-ról egyenlítve kiharcolta a számára kedvező döntetlent, így döntőbe jutott.
Az esti szakasz a két nyert frame-ig tartó bronzmérkőzéssel indult a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a folyton viccelődő, a közönséggel remekül kommunikáló Murphy ugyan 2-1-re felülkerekedett, a telt házas közönség szívébe viszont ausztrál ellenfele is belopta magát, mert az egyetlen partit, melyet megnyert, azt szó szerint tökéletes formában tette. Robertson ugyanis nemcsak „letakarította” az egész asztalt, hanem mind a 15 piros golyó után a legértékesebb, hétpontos fekete golyót süllyesztette a lyukba, a végén pedig a hat színes golyónál sem hibázott, így a lehetséges legnagyobb, 147 pontos bréket mutatta be.
Budapesten nem ez volt az első maximum brék, ugyanis 2018 májusában a mostani meghívásos torna elődjének számító gálán az akkor is résztvevő Murphy kétszer is megcsinálta, szombaton pedig Hawkinsnak sikerült ez a bravúr a csoportkörben.
Az öt nyert frame-ig tartó fináléban már kevésbé a bravúros, például egyfalas lökéseken volt hangsúly, a junior világbajnok Révész és a 45 éves angol Hawkins komoly összecsapást vívott. A szombati csoporttalálkozójukon utóbbi 5-1-re győzött, de az hamar kiderült, hogy ezúttal ennél szorosabb mérkőzés lesz, mert a szünetben 2-1-re vezetett a 18 esztendős hazai közönségkedvenc. Révész ugyan a biztonsági játékban felvette a versenyt az esélyesebb ellenfelével, de bréképítésben elmaradt tőle, így végül 5-3-ra diadalmaskodott Hawkins, aki egy 123 pontos sorozatot is lökött.