Egyelőre elmarad az ukrajnai gáztranzitról tervezett brüsszeli találkozó

MH/MTI
2025. január 6. hétfő. 23:58
Frissítve: 2025. január 7. 0:04

Egyelőre elmarad, s várhatóan egy későbbi időpontban tartják meg azt a Brüsszelben keddre tervezett háromoldalú találkozót, amelyen az Európai Bizottság (EB), a szlovák kormány és Ukrajna küldöttsége vett volna részt, hogy a január elsejével leállított ukrajnai gáztranzit ügyéről tárgyaljon – jelentette be a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljutatott közleményében hétfőn.

Robert Fico szlovák miniszterelnök a múlt héten a közösségi médiában közzétett videóbejegyzésében jelentette be, hogy a szlovák kormány küldöttsége kedden Brüsszelben készül tárgyalni az ukrajnai gáztranzit leállítását követően kialakult helyzetről. Mint mondta: a találkozó után Pozsonyban egyeztet majd a hárompárti szlovák kormánykoalíció és összeül a kabinet is, hogy döntést hozzon arról, hogy milyen „adekvát” válaszintézkedéseket hoz majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „szabotázsakciójára”, arra, hogy az ukrán elnök egyoldalú döntéssel leállította a gáztranzitot Szlovákiába.

Robert Fico a kilátásba helyezett lehetséges válaszintézkedések között az Ukrajnába történő elektromosáram-szállítás leállítását, valamint a Szlovákia területén tartózkodó ukrán állampolgárok támogatásának korlátozását említette.

Január elsején leállt az Ukrajna irányából érkező földgáz szállítása a szlovák–ukrán határon lévő nagykaposi (Velké Kapusany) belépőpontnál, miután Kijev korábban közölte: nem hosszabbítja meg az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31-én éjfélkor lejárt.

Elolvasom a cikket