Szokták mondani, hogy a harag rossz tanácsadó. Most, hogy Amerika után Európa-szerte is olyan formációk kerülnek hatalomba, akiket eddig mindennek elmondtak, sajnos, reális e tanácsadó megjelenése. És még az is lehet, hogy valóban megjelennek igazán szélsőséges arcok is, akik valódi veszélyt jelentenek. Miután az Egyesült Államokban hamarosan hatalomba kerül egy olyan adminisztráció, amelynek reklámarca, Elon Musk újra meg újra beleszól európai országok választásaiba, én is és mások is egy inverz Soros Györgynek látjuk, ha kicsit hunyorítunk. És az nem jó. Így ebben a szövegben megpróbálom összefoglalni, hogy miért nem szabad félelembe kergetni másokat.
Kereskedelmi médiumos analógiával élve, a politikusok is célcsoportot választanak. Hogy ez a valódi meggyőződésükből vagy egyszerű hataloméhségből fakad, az eredmény szempontjából irreleváns. A lényeg az, hogy ezt a csoportot létre kell hozni, annak élére kell állni, hangadónak kell lenni, és egyben kell tartani egészen addig, amíg el nem jön a választás napja. Aztán a következő választásig is folyamatosan foglalkozni kell velük, nehogy szétszéledjenek, ezért közben is megy a harc. Ez az, ami megakadályozza azt, hogy békében éljenek az emberek egymás mellett, amennyiben a közügyek iránt érzékenyek. Így szinte garantáltan legalább három részre szakad egy társadalom: lesznek az egyik oldaliak, a másik oldaliak és a semlegesek. Utóbbiakból próbálnak minél többet meggyőzni egy választás előtt, de ettől még a többségük nem drukker.
Szeretném megjegyezni, hogy ez minden, csak nem képviseleti demokrácia, mivel – bár én ennek aztán tényleg nem vagyok a rajongója, ám – szurkolótáborokat hoz csak létre, s valójában nem képviselnek semmiféle társadalmi csoportot. Mivel nem képviselnek semmiféle társadalmi csoportot, csak oldalakat, ezért beszélgetni is nehéz, mert inkább érzelem lesz, mint értelem. A „mi” a jók, az „ők” a rosszak csapata. Aki ebben nem vesz részt, az inkább a rosszakat segíti ezen logika szerint, tehát tulajdonképpen már mindenki ellenség lesz végül. Sajnos a helyzet úgy áll, hogy az egész nyugati világban ez lesz az uralkodó nézet.
Beszélgettem egy barátommal, akit a NYÚZ miatt ismertem meg és tegnap este azt mondta nekem, hogy úriemberként viselkedni azokkal, akik veled nem viselkedtek úriemberként, nem célravezető. Amelyben igen nagy igazsága van, csak hát nem a Csillagok Háborújában vagyunk, ahol a fény és a sötét oldal harcol egymással. (Az életben nem gondoltam volna, hogy valaha is a Star Warst hozom példaként, mivel rühellem, és életemben csak két filmet láttam belőle, most mégis megtörtént. Történelmi időket élünk, na.)
Ausztriában a zöldpárti szövetségi elnök mindent elkövetett azért, hogy ne az FPÖ kerüljön hatalomba, noha ők nyerték meg a választást. Megbízta a második helyezett kereszténydemokratákat, aztán az a koalíció nem jött össze. Mivel látni lehet az osztrák sajtóból, hogy az FPÖ csak tovább erősödött azóta, és most már dafke leszavaznának rájuk olyanok is, akik sosem tették volna korábban, inkább megbízza őket, csak valakivel koalícióban, hogy kiengedje a gőzt. Németországban az AfD-t második helyezettnek mondják, most viszont, hogy Elon Musk az Egyesült Államokból próbálja legitimizálni a „nácikat” Németországban, sok olyan ember előtt is elfogadhatóvá teszi őket, akik nem mertek volna rájuk szavazni, mert más nevelést kaptak németként, mivel a második világháború után születtek oda. A hazaszeretet, a zászló és az, hogy nem az EU az első, arrafelé náci gondolatnak számított. Romániában láttuk, hogy mi történt. Horvátországban a minap megnyerte az elnökválasztás első fordulóját (majdnem elérte még a második forduló meg nem tartását is) az az egyébként baloldali elnök, aki finoman szólva is kritikus az EU-val szemben. A helyi sajátosságok miatt a horvát hétköznapokban a baloldali nagypárt pont olyan, mint Szlovákiában Robert Fico SMER-je. Külügy tekintetében ott a baloldal a „jobboldal”, történelmileg így alakult. Franciaországban összeomlott Macron tákolt kormánya, most eszkábált egy újabbat, de ahogy a francia gazdaság helyzete kinéz, teljesen reális, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy Le Pen megnyer egy választást. A briteknél pedig a frissen és hosszú kihagyás után hatalomba kerülő Munkáspárt is zuhanórepülésben van, mivel a fontos dolgokban nagyjából ugyanazt kapják a brit szavazók, mint a toryktól, ezért az emberek már őszintén szemezgetni kezdtek Nigel Farage-zsal, akit megint Elon Musk próbál támogatni a nagy vízen túlról. És nem lennék meglepődve, ha ez reális forgatókönyvvé válna. Jut eszembe, Kanadában több mint egy évtized után megbukott a sorozatszínésznek kinéző Justin Trudeau, mert már egyszerűen nem tudott hatalomban maradni. Az ottani berendezkedésnek megfelelően lemondott a liberális párt vezetéséről, így formálisan a miniszterelnökségről is, de márciusig megpróbálja valahogy húzni az időt, hogy rendezzék a soraikat, különben a baloldal vagy a konzervatívok fognak hatalomba kerülni. Márciusban viszont muszáj lesz valakinek csinálnia valamit, mert még költségvetés nélkül marad Kanada. Őt is ekézték Muskék. Hosszan tudnám még ezt sorolni.
Annyi történt mindössze, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump nyert. Ennek kapcsán álljon itt az az amerikai filmes idézet, hogy: „Örülünk, Vincent?” És szeretném jelezni, hogy nem, ez így nagyon vad. Ahogy a barátom is utalt rá, az inga, ha túlzottan kileng az egyik irányba, akkor a másik irányba is meg fog ez történni. Hosszasan lehetne sorolni, hogy mennyire tett a régi politikai elit a nyugati világban arra, hogy az emberek többségét pont nem érdekli Ukrajna, a jóemberkedés, a harmadik WC bevezetése vagy éppen mindenféle vélt vagy valós kisebbség ügye, és hogy már önmaguk paródiájává váltak a négynapos munkahéttel, az erőszakos zöldátállással vagy éppen a hagyományos motorokkal hajtott autók jövőbeni betiltásával. Ez mind igaz. Csak a probléma az, hogy most ezeknek a formációknak a drukkerei fognak rettegni. Az is igaz, hogy Grúziában, Romániában, Szlovákiában, Magyarországon és másutt aktívan mókolni azért, hogy kimozgassák a hatalomból azokat, akiket a Soros György céljait értékelők nem kedvelnek, civil szervezetestül, mindenestül, megvetendő dolog. De éppen azért az, mert egy gazdag ember, akit senki sem hatalmazott fel arra, hogy egy idegen ország belügyébe beleavatkozzon, a pénz adta hatalmával visszaél. Hiába vezeti jó szándék (a pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve), ez csak a saját meggyőződése szerinti jó szándék, hiszen valakikkel szemben harcol. Megmondani Amerikából, hogy kik üljenek a grúzok, szlovákok vagy magyarok nyakán, undorító, világnézettől függetlenül. Az belügy. Az, ha most ezek az emberek kapnak egy Elon Muskot, minden, csak nem a jó irány. Musk még nagyon messze van ettől, de nem véletlenül jutott eszünkbe sokunknak a világon éppen ez a hasonlat.
Nem csak a harag rossz tanácsadó, hanem a félelem is. Félelemből az ember sok hülyeségre képes ösztönösen, például készít egy videót a netre, amiben üvöltve sír, mert azt hiszi, hogy Donald Trump érkezésével nem jön fel a Nap sem többet. Ennek kapcsán ajánlom megtekintésre a South Park vonatkozó epizódját abból az időből, amikor Barack Obama lett az elnök az Amerikai Egyesült Államokban. Amikor ekkora a lendület és ilyen erős a változás, ráadásul a nyugati világnak lett érdemi kihívója és Európa szép lassan tényleg egy múzeummá válik (jelentős részben az eddigi vezetés valóságtagadásának köszönhetően), ezt a sok félelemforrást sok ember nem fogja tudni kezelni. Személyes ismerőseim között is akadnak olyanok, akik valóban, őszintén rettegnek, mert gyerekkoruk óta az EU és a Nyugat bűvöletében éltek, az életüket véget nem érő utazásként, szellemi lubickolásként, gourmankodásként, a középosztály tetején történő élvezkedésként képzelték el. Abban nőttek fel, hogy jól és szépen akarnak élni, ahol elvi-morális-erkölcsi magasságból tudnak lenézni másokra számonkérően, miközben Firenze és Barcelona között hallgatják azt a podcastot, amiben egy PhD-s szubkulturális véleményvezér egy mértékadó újság főszerkesztőjével megszakérti, hogy az oktatás a legfontosabb dolog a világon, mert akkor bárkit fel lehet emelni, még azt is, akinek genetikai okokból a tanuláshoz nagyon csekélyek a képességei. Rajongja a workshopokat, az államilag finanszírozott bérlakásrendszert és a környezetvédelmet, majd megveszi az Afrikában élőerővel kitermelt anyagból Kínában legyártott terméket egy európai cég emblémájával. Hazudhattak maguknak egy világot, amiben az empátia szó a purhab, ha bármilyen rést ki kell tölteni. Amiben a gazdagokat, az erőseket, a győzteseket lehet vegzálni. Hitték, hogy a középosztályból nézve tényleg csak a gazdagokat és a hatalmasokat kell vegzálni, mert akkor az alattuk lévő kasztban élők majd elhiszik nekik, hogy velük vannak. Együtt pedig kontrollt tudnak gyakorolni a valódi eliten, mivel újságíróként, kritikusan gondolkodóként, értelmiségiként vagy legalábbis polgárként majd a közügyekhez együttes erővel tudnak hozzáférni és csavargatni a potmétereket. Ez a történet addig működött is, amíg volt társadalmi kohézió, létezett a bizalom egymás iránt. Mivel kezdtem ezt az írást? Azzal, hogy a kereskedelmi médiumok is ezen alapulnak, ám azt nem írtam le, hogy ők is bizalmat igyekeznek megszerezni, mert ekkor hatékony csak a reklám, márpedig ezek a cégek ebből élnek.
Egy darabig eltartott ezt a bizalmat eljátszani, most viszont már mindenhol azt tapasztalják, a „szélsőségesektől” eddig ódzkodó emberek is szép számmal a nyugati világban, hogy bármilyen pártra is szavaztak a „nem szélsőségesek” közül, lényegében ugyanezt csinálták, csak más ruhában. Ugyanúgy engedték az illegális migrációt, ugyanúgy az amerikai demokraták felé gazsuláltak, ugyanúgy a nagy világcégek érdekeire szabták a törvényeket és a globalizációt voltaképpen komolyan gondolták. Az Európai Egyesült Államokat legalábbis biztosan. Erre jó lakmuszpapír, hogy az ukrán-orosz konfliktust is arra használták egészen mostanáig, hogy valahogyan még szorosabbra húzzák az együttműködést és wannabe nagyhatalomként próbálták meg összeerőszakolni az EU-tagállamait, hogy egyként lépjenek fel, a saját érdekeiket sutba dobva. Hogy az energiaárak miatt mindennek nő az ára? Akkor majd még több ukrán áldozatot kell mutatni a független-objektív sajtóban és majd együtt éreznek velük – gondolták.
Egy ponton túl, egy teljesen normális, egyébként még akár liberális gondolkodású ember is azt mondja, hogy itt valami nem oké. Sok középosztálybeli ismerősöm, diplomás, művelt, az EU előnyeivel aktívan élő külföldi és magyar beszélgetőtársaim is azt mondták, hogy ez így nem lesz jó. A bátrabbak még azt is mondták, hogy bár nem szerelmesek Orbán Viktorba, de ebben és abban igaza van. És amikor passzív jövedelemből élő meleg szellemi szabadfoglalkozású emberek, multiknak dolgozó magányos IT-s szakemberek, logisztikai óriásvállalatoknál döntéshozóként dolgozó muszlim bevándorlók ezt mondják, akkor valószínűleg ezt a változást lehetett látni az EU-tagországainak felméréseiben is, csak valamiért nem, vagy csak későn vették észre a politikacsinálók. Ám amiért ezt ilyen hosszasan taglalom az az, hogy ugyanezek az emberek arról is beszámoltak nekem, hogy félnek. Félnek attól, hogy mennyire leng ki az ellenkező irányba az inga, mennyit fognak veszíteni, sérülni, mennyire fognak féktelenül tobzódni azok, akiknek eddig viselkedniük kellett vagy éppen egyenesen attól rettegnek, hogy az EU jóeséllyel meg fog szűnni, legalábbis abban a formában, ahogyan eddig ismertük.
És ha nem akarjuk, hogy ez egy végtelen körforgás legyen, akkor úriembernek kell lenni. Fékezni kell a habzást, rá kell szólni egymásra nyilvánosan és magánbeszélgetésekben, de leginkább nyitottnak kell lenni arra is, aki fél. Az empátiát ugyanis sokan csak azokkal szemben gyakorolják, akikkel szimpatizálnak vagy sajnálatot éreznek, holott a másik csapattal szemben is szükséges lenne eszközölni, ha az ember nem akar nonstop gyűlöletet és hideg polgárháborút. És az még csak a jobbik eset, ha csak hideg polgárháborúról lesz szó.
Szlovákiában rálőttek a miniszterelnökre nem is olyan rég. Magyarországon törvényt kellett hozni arra, hogy nem lehet konkrét személyek halálát óhajtani a neten. Amerikában rálőttek az elnökre. Én innen, körön kívül, nem demokrataként szeretnék szólni a két csapatnak, hogy esetleg abba kellene hagyni egymás felrugdosását és lehetne szépen is játszani. Különben a francnak se kellenek a szabályok meg ez a maskara, ott van példaként a 2022 előtti Ukrajna vagy éppen Szudán, aztán aki győz, az dominál. Ha viszont valaki őszintén hisz a demokráciában, akkor jó, ha tudja, hogy éppen egy ekkora átrendeződéskor jön el az ideje az Új Kiegyezésnek. Legalább Magyarországon. Mert ahogy a dolgok állnak, most olyan idők jönnek, amikor mindenkire szükség van. Ahhoz pedig bizalom kell, feltételezni a másikról, hogy a szándéka jó.
Amikor a szovjet születésű Lex Fridman azt mondta Zelenszkijnek a felvétel során, hogy úgy nehéz lesz megegyezni, ha még csak nem is feltételezi Putyinról azt, hogy a saját népe és a saját országa érdekében cselekszik, mivel ő is szereti a sajátját, Zelenszkij azt válaszolta, hogy Putyin nem szereti a saját népét, mert a halálba küldi a népének gyerekeit, illetve valójában csak a saját környezetének akar jót.
A valóság tagadása, mint látjuk, csak összeomlást hoz.
A szerző rádiós műsorvezető
