Fenyegeti Galliát a majomhimlő

Először mutatták ki Franciaországban a majomhimlő (mpox) új, Klád 1b nevű variánsát – írja a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, a párizsi egészségügyi minisztérium közlése szerint az esetet Bretagne-ból jelentették. A fertőzött személy kapcsolatba került két olyan emberrel, akik nemrég tértek vissza Közép-Afrikából, ahol a vírus a legtöbb problémát okozza.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klád 1b terjedése miatt. A szakemberek szerint ez a változat ugyanis fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. A kórokozó általában lázat, izomfájdalmakat és nagy, kelésszerű bőrelváltozásokat okoz, sőt, bizonyos esetekben pedig halálos is lehet.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlőjárvány miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek. Az új variáns már több más afrikai államban, sőt Németországban is megjelent.

Elolvasom a cikket