Ifj. Lomnici Zoltán: Az érintett miniszter perelje be a távozó amerikai nagykövetet

MH/MTI
2025. január 7. kedd. 22:04

Ifj. Lomnici Zoltán az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: mind a nemzetközi, mind a magyar szabályok szerint jogsértő, a legtöbb esetben büntetendő is azoknak az adatoknak az engedély nélküli nyilvánosságra hozatala, amelyek most a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kapcsán Pressmanék döntése nyomán napvilágra kerültek.

A csalódottság és elkeseredés táplálta politikai tartalmú és irányultságú döntés – a személyes adatok kezelésével összefüggő aggályok mellett – nyilvánvalóan sérti a magyar és nemzetközi alkotmányos alapelveket – mutatott rá.

Hozzátette: továbbá szembe megy a tárgyilagos bizonyítás alapvető követelményeivel is, amely szerint büntetőjogi jellegű jogkövetkezmények kiszabásának lehetősége esetén az eljáró szerveknek – azaz bíróságoknak – pártatlanul és kizárólag a bizonyítékokra támaszkodva kell döntést hoznia.

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a személyes adatok nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulására van szükség, amelynek az általános adatvédelmi rendelet szerinti definíció szerint megfelelő tájékoztatáson kell alapulnia, önkéntesnek kell lennie és az érintett akaratának konkrét, egyértelmű, nyilatkozat vagy megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján történő kinyilvánításának kell lennie.

Az uniós GDPR rendelet deklarálja, hogy a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 8. cikkének (1) bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez – jelezte.

Továbbá a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelméhez kapcsolódó elvek és szabályok a természetes személyek állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül tiszteletben tartják e természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, különösen, ami a személyes adataik védelméhez való jogukat illeti.

Ez nélkülözhetetlen feltétele a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtésének – közölte.

Korábban a távozó amerikai nagykövet azt közölte, hogy az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Rogán Antalt. Az amerikai szankciók értelmében Rogán Antal minden amerikai érdekeltségű vagyonát befagyasztják, és az amerikai állampolgároknak tilos vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. Ezen kívül zárolják a miniszter egyesült államokbeli vagyonát és minden olyan szervezetet, amelyek közvetve vagy közvetlenül, több mint 50 százalékban a miniszter tulajdonában vannak. A nagykövet a döntést azzal indokolta, hogy a magyar miniszter hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a gazdasági szektort.

Elolvasom a cikket