– Tavaly választásokat tartottak Moldovában, amelyet a Nyugat-barát Maia Sandu nyert meg, az eredményt viszont megkérdőjelezték Transznyisztriában és Gagauziában is. Kezdjük talán azzal, hogy mi ez a Transznyisztria és mi ez a Gagauzia, és miért figyel most mindenki Moszkvától Washingtonig erre a kicsi és látszólag jelentéktelen országra?
– Moldovát úgy kell elképzelnünk, mint egy kis Ukrajnát, vagy mondhatjuk azt is, hogy Moldova egyike az úgynevezett patchwork államoknak: a Balkán és Kelet-Európa határán a maradék területekből a történelem sajátosságai következtében alakult ki. A 18–19. századtól kezdődően folyamatosak voltak arrafelé a harcok az oroszok és az oszmánok között, de természetesen a románok is becsatlakoztak néha, hol ide, hol oda tartozott, és ez meglátszik a lakosságán, amely egy etnikai mix. Ez az a terület, amely anno Besszarábia néven volt ismert, és csak a második világháborút követően húzták meg a ma is hivatalos határait. A Moldáv SZSZK, amely aztán Moldáviává transzformálta magát 1991-et követően, áll egyrészt a moldávokból, akik gyakorlatilag románok – ez a döntő, államalkotó etnikum. Ezenkívül az Ukrajnával, illetve korábban Ukrán SZSZK-val közös határ, vagyis a Dnyeszter mentén jelentős számú szláv lakosság él, főképp ukrán és orosz. Ők a függetlenné válást követően felkelést szerveztek, lényegében kitört egy polgárháború, mivel megvolt annak a lehetősége és veszélye a szláv lakosság szemszögéből nézve, hogy Moldova egyesül Romániával, létrehozva az úgynevezett Nagy-Romániát. A két világháború között ez már megtörtént, és attól tartottak Dnyeszter menti szlávok, hogy ez megismétlődik. Ez a Dnyeszter menti terület, amely azért többnyire a cári Oroszországhoz, valamint a Szovjetunióhoz tartozott, végül is önállóvá tudott válni, és ez az a bizonyos Transznyisztriai Köztársaság, amely egyfajta időkapszula – ha valaki arra jár, úgy érezheti magát, mintha a 70-es, 80-as évek Szovjetuniójában lenne. Ez az egyik része a történetnek, a másik része pedig az, hogy van egy Gagauzia nevű területe Moldovának, amely az ország déli részén helyezkedik el. Gagauziában jelentős részben a gagauz etnikum él, amely egy keresztény vallású türk nép. Moldován belül ők is oroszbarátnak számítanak, és nem sokon múlt az, hogy Gagauzia Transznyisztria mintájára szintén kiváljon Moldovából a függetlenné válást követően, mivel ők is ellenezték a Romániával való egyesülést, viszont széles körű autonómiát kaptak. Ezzel sikerült leszerelni őket – igen ám, de a Sandu-kormányzat elkezdte megnyirbálni a jogaikat, amely miatt a gagauzok körében felerősödött a szeparatizmus.
– Maia Sandu hitet tett az európai és az atlanti integráció mellett, noha ez megosztja a társadalmat. Ugyanakkor olyan elképzelésekről is lehetett hallani, hogy Moldova egyesülhetne Romániával…
– Gyakorlatilag igen, nem véletlenül szokták Sandut a moldáv Zelenszkijként emlegetni. A nyugati integráció ígéretével lett korábban megválasztva, most pedig, hát mondjuk úgy, hogy minimális marzzsal újraválasztva. De itt mindenféleképpen el kell hogy mondjuk, hogy Moldávia lakossága az elmúlt évtizedekben még a balti államokat is lekörözve csökkent, most körülbelül a hatvan százaléka a régi önmagának. A többiek elhagyták az országot, főként Nyugat-Európába mentek, viszont a diaszpóra tagjai is szavazhatnak. És azért ők alapvetően nyugati orientáltságúak a politikai nézetüket illetően, míg azok, akik Moldovában maradtak, és a fővároson, Kisinyovon kívül élnek, nem éppen. A Moldováiban élő moldávok inkább szuverenisták, a többiek pedig „Oroszországhoz közelítő” állásponton vannak. És itt a legutóbbi választásnál volt az a probléma, hogy ha csak a Moldován belüli szavazatokat nézzük, akkor Sandu veszített volna az elnökválasztáson. Viszont a Joe Bidentől ismert levélszavazatoknak köszönhetően pontosan annyi szavazat érkezett be, amennyi át tudta billenteni az elnökválasztás végeredményét Sandu javára – legalábbis a kritika az ez. Hogy ténylegesen mennyire manipulálták a levélszavazást, azt nem tudjuk, de egy biztos: Sandunak a támogatottsága Moldován belül nagyon ingatag. Már csak azért is, mert Nyugat felé fordulása mellett sikerült összehoznia egy majdhogynem Európa-rekorder inflációt és egy energiaválságot. Szóval e tekintetben is egyfajta Ukrajna 2.0-ról beszélünk: korábban Moldova relatíve kedvezményes áron tudta az orosz energiahordozókat megvásárolni. Viszont azután, hogy Sandu elkezdte „köpködni” Oroszországot akár Ukrajna kapcsán, akár egyéb problémák miatt, az oroszok azt mondták, hogy ilyen viszony mellett én nem fognak nekik kedvezményes áron gázt szállítani. Itt viszont fönnáll az a probléma, hogy Moldova versenyben van „az Európa legszegényebb állama” címért – korábban ők vezettek, most talán az ukránok –, és így nem tudták (vagy nem akarták?) kifizetni a megemelt, de még mindig nem teljesen piaci árat. Aztán elkezdtek „siránkozni”, hogy a Gazprom el fogja zárni a gázt.
Nomen est Omen? Maia Sanudt sokan a moldáv Zelenszkijként emlegetik
Fotó: AFP/Nicolas Tucat
– E tekintetben vita van a felek között. A Sandu-kormány szerint kevesebbel tartoznak, mint amennyit az oroszok követelnek. Bár az is igaz, hogy ezt a kevesebbet sem próbálták kifizetni.
– Pontosan, szóval ez olyan, hogyha én, halandó nem fizetem be a közüzemi számlákat, akkor előbb-utóbb bizony el fogják zárni a csapot. Ez ugyanígy megy az országok esetében is. De van egy másik oldala is a történetnek. Moldova energetikai ellátását a Szovjetunión belül alakították ki, amikor az egy ország volt. Az Ukrán SZSZK-n keresztül érkezett gáz, utóbb pedig Ukrajnán keresztül. Mivel Kijev nem állapodott meg az oroszokkal a gáztranzit folytatásáról, most érhető módon Moldova se tud Ukrajnán keresztül gázhoz jutni, maximum valamilyen kerülőúton lehet biztosítani Moldova ellátását, de az elszámolási vita miatt közvetlenül a Gazpromtól úgy sem tudnak vásárolni. Ráadásul az ország egyik legfontosabb erőműve Transznyisztria területén van.
– Miért ennyire érdekes a szembenálló felek számára Moldova? Tényleg kicsi és borzasztóan szegény ország.
– Mondhatjuk azt, hogy ez a történelem folytatása. A beszélgetés elején érintettük az orosz–török háborút – Ukrajnához hasonlóan Moldova is egyfajta határvidék és ütközőzóna volt a nagyhatalmak között. Most Moldovára az oroszok, az ukránok és a románok, rajtuk keresztül pedig „árukapcsolással” a Nyugat is igényt tartana. A Ukrajna mellett Moldova NATO-csatlakozása is rendszeresen szóba kerül, amely viszont az oroszok számára elfogadhatatlan, és Ukrajnához hasonlóan itt is megvan az a probléma, hogy a lakosság jelentős része is ellene van ennek. És akkor erre van az az opció, hogy Moldova egyesülhetne Romániával. Viszont Transznyisztria mindenképpen problémás, hiszen egy nagyjából 1000–1500 fős orosz békefenntartó kontingens állomásozik a területén.
– Ha valami eszébe jut az embereknek Transznyisztriáról, akkor azt hiszem, ez az: az orosz „békefenntartók” és egy bizonyos lőszerraktár, amelynek az elfoglalása még az ukrán vezetők fejében is megfordult. De ott van az már több mint harminc éve. Megéri a kockázatot?
– Igen, az egykor Csehszlovákiában és az NDK-ban állomásozó Közép- és Nyugati Hadseregcsoport lőszerállományának az egyik lerakata Cobasnában volt, ez szinte közvetlenül az ukrán–transznyisztriai határon található. Az újdonsült moldáv hatalom ezt szerette volna megszerezni a polgárháborúban, de a transznyisztriai erőknek jelentős orosz támogatás mellett sikerült megtartaniuk, és azóta is transznyisztriai fennhatóság alatt van. Sok minden elavult benne, sok minden tönkremehetett a tárolás körülményei miatt, de még így is hatalmas készlet – hosszú ideig fedezheti egy szovjet-orosz rendszerű haderő szükségleteit. Éppen ezért, miután kitört az orosz–ukrán háború, az ukránok, mondhatjuk azt, hogy a nulladik perctől kezdődően elkezdtek szemezni vele. És ha jól emlékszem, 2022 májusában röppentek fel az első olyan hírek, hogy egy, a Sandu-féle moldávokkal közös művelet keretében a kijevi erők elfoglalhatnák Transznyisztriát, ahonnan kikergetnék az oroszokat, és akkor idézőjelesen mindkét fél jól járna: a moldávok megkapják a területet, az ukránok meg a lőszert. Csak hát itt az a probléma, hogy ha megindul egy ilyen irányú művelet, akkor a transznyisztriai erők a nulladik másodpercben inkább fölrobbantják az egész lőszerraktárat, amelynek a robbanási vagy a környezetszennyezési értéke egy Csernobillal érne fel. A másik oldalról, az egyik orosz tábornok részéről meg az fogalmazódott meg, hogy a „különleges katonai művelet” keretében az oroszoknak el kellene érniük a Transznyisztriával közös határt, hogy biztosítani lehessen a terület ellátását szárazföldi úton is. Ez az úgynevezett Novorosszija-koncepció.
A határ Moldova és Transznyisztria között hivatalosan nem is létezik, mégis két világot választ el egymástól, amely bármikor összeütközésbe kerülhet a nagyhatalmi érdekellentétek miatt
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu
– Visszatérve a politikai helyzetre, az mennyire éleződött ki a választások és a gáztranzit leállítása után? Nyilván mindenki arra kíváncsi most, hogy kitörhet-e egy újabb polgárháború, amely esetleg nagyobb konfliktussá is szélesedhet?
– Ez nagyon jó kérdés, mert amit most Moldován látunk, az a hatalmi dinamika és azok a belső mozgások, amelyek ott vannak, megint csak rendkívüli módon emlékeztetnek a háború előtti Ukrajnára. Azt is látjuk, hogy az egyik oldalról fennáll annak a lehetősége, hogy Moldávia energiaellátásának biztosítására hivatkozva a kormányerők benyomulnak Transznyisztriába, hogy elfoglalják azt a bizonyos erőművet, de ehhez Moldovának nincs önmagában se hadereje, se megfelelő eszközei. Ez csakis külső szereplők, például Románia beavatkozása mellett lehetséges. A másik oldalról viszont az oroszok kiszolgáltatott helyzetben vannak Transznyisztriában – önmagában Transznyisztria kiszolgáltatott helyzetben van, miután nincsen közös határa Oroszországgal, így egy Románia vagy Ukrajna által támogatott moldáv művelet sikeres tudna lenni…
– Viszont egy ilyen támadásra csak valamilyen aszimmetrikus válasz érkezhet…
– Pontosan, és a nem konvencionális válasz lehet akár a cirkáló/ballisztikus rakéták, akár a drónok bevetése vagy nagyon hipotetikusan a taktikai atom.
– Ha belegondolunk abba, hogy a balti és a skandináv államok NATO-csatlakozásával az észak-atlanti szövetség lényegében kiszorította Oroszországot a Balti-tengerről, a Fekete-tenger térségében pedig a Nyugat tervei között szerepel már régóta Ukrajna, Grúzia, és ezek szerint Moldova felvétele is, akkor valahol érthetővé válik, Moszkvának az elmúlt tizenöt-húsz évben fokozatosan elfogyott a türelme. Tulajdonképpen a Fekete-tengert is elveszíthetnék, vagy elveszíthették volna.
– Igen, Északon a Balti-tenger az oroszok számára eléggé beszűkült. Délen pedig nem véletlenül került sor 2014-ben a Krímben annektálására. Mert a Boszporusz mellett a Fekete-tenger feletti ellenőrzés másik kulcsa a Krím. Aki a Krímet ellenőrzi, azé a fennhatóság a Fekete-tenger fölött. Orosz szempontból geopolitikai értelemben az történt, hogy a NATO elkezdte beszorítani Oroszországot mindkét térségben, és ez a folyamat egy automatikus válaszreakciót indukál Moszkva részéről függetlenül attól, hogy most ki az elnök, a pártfőtitkár vagy a cár atyuska. Erre vannak történelmi példák, történelmi mintázatok. És igen, itt Moldova is az egyik megnyilvánulása ennek: nem azért érdekes, mert gazdag lenne bármiféle nyersanyagban, hanem az elhelyezkedése miatt. Itt érdemes megjegyezni, hogy Ukrajnának akár a haditechnikai, akár az energetikai – itt most az olajszállítmányokról van szó – kiszolgálása a román kikötők mellett Moldován keresztül történik vasúton. Ez külön felértékelte a jelentőségét orosz és nyugati szempontból egyaránt. Az biztos, hogy ha önállóan csatlakozna a NATO-hoz, ha egyesülne Romániával, az oroszoknak, mondjuk úgy, hogy egy tényleges vörös vonal, ahogy Ukrajna is az volt.
