Nemzetközi karriert épít Sanna Marin, üzlettársa már az ukránokért dolgozik

Tóth László Levente
2025. január 7. kedd. 13:13

A volt finn miniszterelnök botrányos cégénél, a Marin & Pitkänen (MA/PI) vállalatnál a 2025. január 2-i dátumú cégnyilvántartási kivonat szerint jelentős változás történt. A korábbi igazgató, Tuulia Pitkänen neve már egyáltalán nem található a cég felelős személyeinek sorában – írta a Seiska finn lap.

Sanna 2023 nyarán alapította meg a vállalkozást egykori különleges asszisztensével, Tuulia Pitkänennel együtt. Ez egy kiadásra és kommunikációs tevékenységre összpontosító cég, amely konzultációs szolgáltatásokat is nyújt. A nemzetközi karriert építő Sanna már tartott is előadásokat világszerte amellett, hogy miniszterelnöksége után Tuuliával együtt a Tony Blair Intézetben végez munkát. Sanna a cégnél 90 százalékos részesedéssel bír, míg Tuulia a fennmaradó 10 százalékkal rendelkezett, s Tuulia a cég igazgatójaként és az igazgatóság póttagjaként tevékenykedett eddig.

A finn sajtó már tavaly ősszel megszellőztette, hogy Sanna Marin és Tuulia Pitkänen közös cége kihasználja a nem tőzsdén jegyzett vállalkozások adókedvezményét. A megoldás teljesen legális, de korábban mind Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD), mind ő maga követelte ennek az adókedvezménynek a megszüntetését. Az adókedvezmény célja, hogy a vállalat nyereségének egy jelentős része a vállalat kasszájában maradjon, hogy a vállalat a nehéz időkben képes legyen túllépni a válsághelyzeteken az erőforrásaival. Más kérdés, hogy Sanna Marinék cége jelentős, akár több tízezer eurós előnyhöz jutott (és ha a jövőben is így járnak el, jut) az adókedvezménynek köszönhetően, amely lehetőséget ad arra is, hogy a jogi kiskapukat kihasználják, például holdingtársaságok révén.

Az MA/PI 2023-as mérlegéből tényleg az derül ki, hogy a társaság nettó vagyona az év végén körülbelül 300 ezer euró volt, és körülbelül 24 ezer euró osztalékot fizetett ki. Az adókedvezményes osztalék maximum a cég nettó vagyona 8 százalékának megfelelő mértékben, legfeljebb 150 ezer euróig fizethető ki. Az MA/PI által kifizetett osztalék éppen, hogy ezen 8 százalékos határ alatt marad. A határ alá eső osztalékok adókulcsa körülbelül 7,5-8 százalék. Ha az osztalékot nagyobb összegben fizették volna ki, a 8 százalékot meghaladó részre 30-60 százalékos adót kellett volna megfizetni.

Tuulia Sanna megbízható barátjaként is ismert, amit a vállalkozás neve is tükröz. A csendben végbemenő változás tehát eléggé meglepő, Sanna és Tuulia mögött ugyanis hosszú közös politikai pálya áll, de közös vállalatukban a páros együttműködése figyelemre méltóan rövid időszakra korlátozódott. Miért töltött Tuulia csak másfél évet az igazgatói poszton? Az, hogy lemondott a cég igazgatósági póttagjának posztjáról, önmagáért beszél. Talán már Sanna Mariné a cég teljesen, vagy miről lehet szó?

Kérdések sora merül fel, de az okokat egyelőre csak találgatni lehet. Egy biztos: Tuulia jelentős jövedelemhez jutott a MA/PI vállalat ügyvezetőjeként. Ugyancsak a legfrissebb, 2023-as adózási adatok szerint Tuulia csaknem 150 ezer eurót keresett jövedelemként. Ugyanebben az időszakban Sanna Marin majdnem 100 ezer euróval többet keresett nála. A volt miniszterelnök a legfrissebb adatok szerint körülbelül 240 ezer eurót keresett jövedelem- és tőkenyereségből. Tuulia egyébként Sanna nyomdokaiban jár a londoni Tony Blair Intézetben, ahová egy éve alkalmazták vezető tanácsadóként.

„Valamit választanom kellett” – nyilatkozta Tuulia a Helsingin Sanomatnak. Tuulia azt mondta, több felelősséget kapott a Tony Blair Intézetben, ahol továbbra is együtt dolgoznak Marinnal. Mint kifejtette, lehetőséget kapott arra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen az „ukránok érdekében végzett munkára, ami rendkívül jelentősnek tűnt”.

„Az együttműködés folytatódik” – kommentálta most Sanna Marin Instagram-oldalán a változást. Mint írta, Tuulia Pitkänen az MA/PI cég kisebbségi részvényeseként folytatja munkáját, de más elfoglaltságai miatt visszavonult az ügyvezető igazgatói posztról. „Öröm volt együtt dolgozni Tuuliával sok éven át, az együttműködés pedig továbbra is folytatódik a Tony Blair Intézetben” – írta Marin, aki szerint Pitkänen szakértelmét széles körben elismerték. Sikeres utat kívánt „kedves barátjának”.

Elolvasom a cikket