2025. január 8. szerda. 6:8
Budapest főpolgármestere gyakran vihog. Nemrégiben azt kaccintotta bele az éterbe, hogy más sem kellett a főváros költségvetésének elfogadásához, mint meggyőző érvek, amelyeket egy telefonbeszélgetés alkalmával szegezett neki a Tisza Párt elnökének. Nemigen tehetett mást a vidám városvezető, hiszen ha 2024 legvégén nincs költségvetése a fővárosnak, az komoly zavarokat okozhatott volna. Így hát, tetszett, nem tetszett, alkut kellett kötni az önkormányzati választásokon tíz képviselői helyet megszerző új alakulattal, a Tiszával. Már csak azért is, mert nélkülük még a szokásosnál is bénább kacsaként tipeghettek volna át az új évbe.
Hogy mik voltak ezek a meggyőző érvek, arról nem beszélt Karácsony Gergely. Helyette hosszúkásan elmagyarázta, hogy mennyivel másabb mozgásmódot igényel az új közgyűlés irányítása, mint a régié. Abban, mint tudjuk, jelentős többsége volt a Demokratikus Koalíció polgármestereinek. Korábban – mint mosolyogta bele a mikrofonba Karácsony – elég volt néhány telefonhívás, hogy a DK-sok mellé álljanak, nem volt nagy feladat a többség megszerzése. Igazából nem tudtuk meg, hogy ki telefonált, kinek, erősen gyanítható, hogy a DK erős emberei közül a legerősebb, Gyurcsány Ferenc hívta a főpolgármestert. Nem is igazán érdekes ez a régi történet.
Némiképp izgalmasabb az új. Friss társulattal vágott neki a néhány szavazattal megnyert új főpolgármesteri ciklusának a bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő Karácsony. Ott van abban a tíztagú Fidesz-frakció, a szintén tíz főt számláló tiszások csoportja és néhány kósza DK-s, párbeszédes és Kutya Párt-os. Utóbbiak bármiféle érvényes döntéshez kevesek. Szövetségesek kellettek tehát. Az a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz nem paktál le a baloldallal. A Tisza Párt képviselői sokáig azt játszották, hogy ők aztán nem szövetkeznek Karácsonyékkal, lobogtatták a se nem jobb, se nem bal ormótlanul kilukasztott zászlaját. Aztán bizonyos meggyőző érvek és a hírek szerint csupán egyetlen telefonhívás Karácsonytól a Tisza-vezérnek elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, a Tisza mégis csak balra igazodott, és beállt a balcsapatba. Mértékadó politikusok erre azt mondták, hogy összeállt a DK–Tisza-, azaz a Gyurcsány–Magyar-koalíció. Hogy ez aztán mit hoz a budapestieknek, az a korábbiakhoz hasonlóan nagy kérdés.
Annyit megfigyelhettünk Karácsony uralkodásának első öt évében, hogy érdemes odafigyelnünk mindenféle fővárosi pénzre. Itt a piros, hol a piros jellegű móka folyt. Elvarázsolták a Lánchíd-felújítás milliárdjait, eltüntették a rájuk hagyott, kétszázmilliárdos tartalékot, dobra verték volna a Városházát. Mostanában a szolidaritási hozzájárulással trükköznek. Pontosabban azt harsogják, hogy törvény ide, törvény oda, egy fillérrel sem fizetnek be többet az államkincstárba, mint amennyit kapnak. Mostanában ez ötvenmilliárd forint. Érdekes elgondolás ez a demokráciáról, a jogállamról. A törvények szerepéről az életünkben.
Mindez nagyjából olyan, mintha Kovács József kéményseprő azt mondaná, nem tetszik neki ez a rohadt, őt minden téren kiszipolyozó adórendszer, és bejelentené, márpedig ő semmivel többet nem csenget be a NAV kasszájába, mint amennyit a magyar államtól ilyen-olyan formában megkap. Egyébként arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a kéményseprő például az Amerikai Egyesült Államokban hozzájuthatna-e ingyenes egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, kapna-e olyan mértékű családtámogatási pénzeket meg még rezsivédett közüzemi számlákat, mint nálunk.
Karácsony Gergelynek talán nem kéne elszántan vihognia azon, hogy a rábízott város költségvetését egy-két sutyi telefonnal intézi el, nem pedig nyílt, számonkérhető tárgyalásokkal.
A szerző író
