Szerbia több katonai szerződést is felmondott Oroszországgal

„Ami az Orosz Föderációból származó fegyverek szállítását illeti, az jelenleg gyakorlatilag lehetetlen. Néhány szerződést lemondtunk, néhányat pedig elhalasztottunk, abban a reményben, hogy a nemzetközi kapcsolatokban globális szinten normalizálódik a helyzet és lehetővé válik a megállapodások végrehajtása” – mondta Mojsilović, megjegyezve, hogy Szerbia megpróbál kiutat találni a jelenlegi helyzetből – számol be a Lenta.ru.

A vezérkari főnök hozzátette, hogy az orosz fegyverek a világ számos országában szolgálatban vannak, és számos államban licenc alapján gyártják őket, ezért a szerb hadsereg megtalálja a módját annak, hogy a katonai felszerelését fenntartsa.

Január elején Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy Belgrád kész kivásárolni Oroszország részesedését a Szerbiai Olajipari Vállalatban (NIS), ha az amerikai szankciók alá kerül. Hozzátette, hogy még ebben a hónapban tárgyalni kíván a kérdésről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Elolvasom a cikket